MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
26. ő. e. 1972. március 30. (2-100. o.) - 1. A vállalatok üzem- és munkaszervezésének korszerűsítése, valamint a munkaverseny fellendítésére indított mozgalom alapszervezeti feladatai. Jelentés: 4-20 - Szóbeli kiegészítés: 21-23
fi Sl /\ %^ Németh. Ferenc elvtárs Kedves elvtársak! A végrehajtő bizottság nevében szeretettel üdvözlöm a megyei pártbizottság tagjait és a meghívott elvtársakat. Mai ülésünket a munkaterv szerint tartjuk. Az első napirend után tájékoztatást adunk a KB. legutóbbi üléséről, a nemzetközi helyzetről. Az alkotmánymódosítás tervezetéről nem adunk külön tájékoztatást, mert az a múlt vasárnap megjelent a Népszabadságban és a Somogyi Néplapban. A KB. ugy foglalt állást, hogy a tervezetet előbb jelenteti meg, a nagyközönség számára hozzáférhetővé teszi, ezért a pártbizottsági ülésen nem kell erről külön tájékoztatót adni. Az országgyűlés áprilisi ülésszakán megvitatásra kerül és az lesz a mérvadó majd a politikai munka ban is. Harmadik napirendként pedig szokásos módon adunk tájékoztatást a két pb. ülés közötti időszak végrehajtó bizottsági munkájáról. Javasolom, hogy a napirendeket a tisztelt pártbizottság fogadja el. Szeretném bejelenteni, hogy az ülésünk határozatképes. I. Előterjesztés a vállalatok üzem- és munkaszervezésének korszerűsítésére, valamint a munkaverseny fellendítésére inditott mozgalom alapszervezeti feladataira B o g 6 László elvtárs szóbeli kiegészítője; Tisztelt pártbizottság, kedves elvtársnők, kedves elvtársak! Az uj gazdasági mechanizmus bevezetése óta több alkalommal foglalkozott a pártbizottság gazdaságpolitikai kérdésekkel. Azt hiszem, hogy a tárgyalt anyag jelentőségében felülmúlja a korábbi témákat. Az üzem- és munkaszervezés, valamint a munkaverseny kérdésével pártbizottsági ülésen is foglalkozni kell. Ezt lehetővé és szükségessé tették azok a nagyszerű eredmények, amelyeket a harmadik ötéves tervben a megyében elértünk, hogy az iparfejlesztéssel alapvetően megoldójuk