MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1971

25. ő. e. 1971. november 25. (2-28. o.) - 1. Tájékoztató az időszerű nemzetközi kérdésekről, a központi bizottság 1971. november 3-i ülésének állásfoglalása alapján. Szóbeli tájékoztató. Hiányzik - 2. Tájékoztató a központi bizottságnak az államigazgatás fejlesztésére és az állami munka pártirányítására vonatkozó irányelveiről ( A központi bizottság november 3-i ülése). Szóbeli tájékoztató: 5-14

- 6 ­valamint az állami hozzájárulás összegét a költségvetési tör­vény öt évre előre meghatározta* Ennek ismeretében határozta meg a megyei tanács is a helyitanácsok bevételeit, figyelemmel a helyi sajátosságokra. A szabályozás alapvető elve, hogy azo­nos jellegű költségvetési kapcsolatok alakuljanak ki valamennyi vállalattal és szövetkezettel. Ennek érdekében az egész bevéte­li struktúra átalakult. Mig a saját és az átengedett bevételek aránya a III. ötéves tervidőszakig 67 % volt, a 17. ötéves tervben ez arány 94 %­ra emelkedett. Ezzel egyidejűleg az állami hozzájárulás 33 %-os részarányról 6 %-ra csökkent. A megyében működő tanácsok a III. ötéves terv időszakában 3.347 millió forintot fordítottak a gazdálkodás fenntartás kiadásaira* a 17. ötéves tervben e célra 4.275 millió forintot irányoztak elő, ami 27,7 £-*os növekedést jelent. A tanácsi fejlesztési feladatok megvalósítására a III. ötéves tervidőszakában 1.453 millió forintot fordítottak, a IV.ötéves tervidőszak előirányzata 2*210 millió forint. A célcsoportos beruházásokat állami hozzájárulásból biztosítják, Így a saját és átengedett források aránya 27 %. Mindezek azt bizonyítják, hogy a tanácstörvény által rögzített gazdasági Önállóság lényege a központi támogatás erőteljes csök­kenése, s ezzel együtt a saját, valamint az átengedett betétel! források jelentőségének növekedése. A legnagyobb problémát ezen a téren az jelenti, hogy a helyi tanácsaink - különösen a községi tanácsok - nem képesek meg­felelően élni e lehetőségekkel s nem érzik kellően, hogy szá­mukra a működési területűk zavartalan fenntartása és fejlesz­tése a saját és átengedett bevételi források növelését köve­teli.

Next

/
Thumbnails
Contents