MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1971
24. ő. e. 1971. szeptember 28. (120-260. o.) - 1. A szocialista közgondolkodás állapota és fejlesztésének feladatai Somogy megyében, a X. kongresszus határozata alapján.. Előterjesztés: 122-140 - Szóbeli kiegészítés: 141-146
Nagyon nehéz bizonygatni a pozitiv követelmények szükségességét, fontosságát, hogyha mást tapasztalnak az emberek a különböző szinten irányitó vezetők részéről. Sokat beszélünk a túlzott anyagiasságról és szavakban el is Ítéljük az ilyen magatartást. De el kell jutni ahhoz a ponthoz, hogy megnézzük, honnan juthatnak egyes emberek máról holnapra, egyik évről a másikra olyan vagyonhoz, ami milliókat is kitesz, vagy éppen több százezer forintot, ami lényegesen meghaladja azt, amit tisztességes munkával egy család előteremthet a maga számára. Nem arról van szó, hogy valaki becsületes munkával, takarékossággal családi házat, villát vagy kocsit vásárol. De olyan személyekről, akik a kocsijukat állandóan ujabb tipusra csereberélik, akiknek 2-3 telkük, több épületük van, egyszóval olyan vagyoni helyzetük, ami jóval meghaladja szükségleteiket, sőt azt is meghaladja, amit nem lehet bármilyen jó fizetés mellett előteremteni máról holnapra. Csatlakozom ahhoz a véleményhez, hogy az illetékes szerveknek ezen jövedelmek forrását kellene megnézni. Állitom, hogy ilyen konkrét lépés a dolgozó tömegek helyeslésével találkozna; Néhány szót az ipari szövetkezetekről. Voltak nyugdijas jelentkezők, akik azt akarták, hogy alakitanak egy nyugdijas szövetkezetet. Amikor leültünk velük és tisztáztuk, mit jelent a saját vagyon letétele, az eszközállomány megvétele, a telek, épület, egyéb, kiderült, mindezek nincsenek meg. Amikor arról beszéltünk, hogy forgóeszközök, amikor arról beszéltünk, hogy a jövedelem, ők ugy gondolták, nem lesz egy bérplafon, lehet keresni bármennyit, ehhez ad az állam majd induló vagyont, támogatást. Tisztáztuk: ilymódon nem lehet. Vagy a másik szövetkezetet alakitó társaság 2o3o gépkocsivezető. Ezek gebines formában akartak létrehozni egy szövetkezetet. A gépkocsi kint maradna a személynél, csak van egy formai tartozása a szövetkezethez, adjon hozzá az állam forgóeszközt és majd ők a hasznot zsebrevágják. Amikor arról beszéltünk, hogy meg kell nézni ennek az anyagi realitását és a társadalmi szükségességét, és kik azok név szerint, hol dolgoznak, hogy keresnek, mit akarnak, akkor már csökkent az érdeklődés a szövetkezet alakitásával kapcsolatosan. Kiderült, azért jöttek ilyen kéréssel, mert láttak példát arra, hogyan lehet tényleg kevés munkával, ügyeskedéssel, sáfárkodassal, a kiskapuk megtalálásával nagy jövedelemre szert tenni. Nem arról van szó, hogy tisztességes munkával keresni akaró emberek tevékenységét ne segitenénk elő, de tisztességes munkával való többlet jövedelemről van szó, nem pedig az ügyeskedés, a jól értesültség, a kiskapu megtalálása alapján szerzett nyereségről. Vannak problémák a mi területünkön is a tudattal. E téren sok a tenni való a megye 62oo főt tömöritő ipari KSZ-eiben. Egykét példa. Van olyan szövetkezeti elnök, aki saját maga számára a közgyűlésen elfogadott 25 százalék alapbéremelést, persze ennek következtében a rárakodó jutalom, prémium, mindéi növekszik, és mellette van iparengedélye, sőt van mellette még egy mellékfoglalkozása is. Szigorúan felléptünk vele szemben, most van folyamatban az ügy végleges rendezése a párttal és tanáccsal együttesen, mert párttagról van sza, -