MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1971
23. ő. e. 1971. május 14. (114-220. o.) - 4. Az 1971. január 22-i pártbizottsági ülés óta végzett végrehajtó bizottsági munka. Szóbeli tájékoztató: 209-216
35 Ezek figyelembe vételével a végrehajtó bizottság a megyei pártbizottság politikai apparátusának létszámát az Oktatási Igazgatóság munkatársaival együtt 46 főben, a járási, városi pártbizottságok összlétszámát 102 főben állapította meg* Ez utébbi státusban van a községi pártbizottságok 13 titkári, illetve munkatársi státusa is* A Politikai Bizottság határozata szerint - az eddigiektől eltérően - az állami ipari, közlekedési és az állami mezőgazdasági üzemekben a párttitkárokat az üzemek általános költségeinek terhére kell függetleníteni, ha az előirt feltételek megvannak* Ennek alapján a végrehajtó bizottság az előbb emiitett 8 üzemi státus-keret terhére az eddig pártköltségvetésből fizetett 5 üzemi pb, illetve csúcstitkár, és újólag 3 üzemi pbtitkár függetlenítését engedélyeste, az illetékes üzemek általános költségének terhére. A harmadik napirend tárgyalásakor a végrehajtő bizottság megállapította, hogy az MSZMP Somogy megyei Bizottsága 1970* évi gazdálkodására a takarékosság és a körültekintés volt a jellemző* A költségvetési gazdálkodás biztosította a pártmunka végzéséhez szükséges anyagi feltételeket* A költségvetés az előirányzott terv szerint alakult. A végrehajtó bizottság kifejezésre juttatta azt az elvárást, hogy a költségvetési gazdálkodásban méginkább növelni kell a rendszerességet és a szervezettséget,a egyben elismerését fejeste ki a pártbizottság pártgazdasági és ügykezelési osztályának a gazdálkodás terén kifejtett tevékenységéért* február 24-i ülésén a végrehajtó bizottság 2 napirendet tárgyaltt 1. Tájékoztató jelentés a megyei pártapparátus 1970. évi összetételének alakulásáról; 2. Tájékoztató a szakszervezeti megyei küldöttértekezlet előkészítéséről* Az első napirendi ponttal kapcsolatban a végrehajtó bizottság a következőket állapította megs az apparátus összetétele komoly fejlődésről tanúskodik* Est bizonyltja az is, hogy az apparátus politikai végzettsége az elmúlt években jelentősen nőtt. A korábbi 7 év előtti 33,6 %-ról 61,1 56-ra emelkedett az egy éves, vagy ennél magasabb szintű politikai iskolát végzettek aránya. Az érettségivel vagy ennél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők aránya 86,1 százalékos, mig a megelőző időszakban 56,4 százalék volt. Az összetétel jó irányban halad. Erre szükség is van, mert a pártapparátus sserepe egyre nagyobb less. De a meS ei pártbizottság irányitó munkájához még többet kell nyújtaaz apparátusnak. Törekedni kell a stabilitásra, de ez ne a statisztikában jelentkezzen elsősorban, hanem úgy, hogy az erősítse as apparátust és segítse a párt politikájának magasabb szinten való érvényesítését. As akut káderpréblémákat, ahol vannak, le kell rendesni. A végrehajtó bizottság hangsúlyozta,hogy a szakmai képzettségnek szoros egységet kell alkotnia a politikai képzettséggel. Magyon fontos a munkatársak nevelésében, segítségében a vezetőkészség növelése. A jövőben nagyobb gondot kell fordítani as egyéni továbbképzés szorgalmazására. A második napirend kapcsán a végrehajtó bizottság megállapította, hogy a megyei pártértekezlet és a X. pártkongresszus nyomán kibontakozó politikai aktivitás kedvezően hatott a szakszerve-