MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1971
23. ő. e. 1971. május 14. (114-220. o.) - 1. Az egyesült termelőszövetkezetek helyzete, fejlesztésük feladatai.. Jelentés: 117-151
A gazdálkodás elemzésének során már szó volt azokról a tezekről, illetve tsz. vezetőkről, ahol súlyos, felületlen gazdálkodási ás szervezési problémák jelentkeztek, ezek kialakn-^ lásáért, elnézéséért a helyi párttitkárok, párttagok is felelősek. Olyan jelenséggel is lehet találkozni, amikor a tsz. mozgalomért becsületesen dolgozó vezetőt jogtalan támadás éri és a helyi alap, vagy csúcsszervezet nem nyújt kellő védelmet, nem törekszik az intrikus légkör megszüntetésére. Pártszervezeteinknek a jövőben még inkább élő kell segiteni ? hogy a termelőszövetkezeti vezetők még többet foglalkozzanak a jol dolgozó szövetkezeti kommunistái:- véleményével, javaslataival. Több helyen az eddiginél többet kell tenni a szövetkezeti demokrácia fejlesztése és az egészséges szövetkezeti közszellem kialakítása érdekében is. Járási pártbizottságaink egyik központi feladatuknak tekintik az egyesült termelőszövetkezetek gazdasági és politikai helyzetének erősítését, az ott tevékenykedő pártalapszervezetek és csucsvezetőségek munkájának segitósét.Összegezve^a fentieket megállapítható, hogy egyesült szövetkeze£eink""&oHtő többségében a politikai helyzet szilárd. A tagság hangulata bizakodó. Az egyesülés idején és azt követően még tapasztalható aggályok megszűntek, vagy minimálisra csökkentek. Az egyesülések folyamatának kezdetétől napjainkig szétválás sehol sem történt. Termelőszövetkezeti pártszervezeteink fejlődésben fel tudtak zárkózni a tsz. mozgalomban jelentkező feladatok megoldásához és egy-két pártszervezet kivételével megfelelő . színvonalon dolgoznak különösen a gazdasági munka irányításában és ellenőrzésében. IV. 1 Az 6syesu.lt termelőszövetkezetek megszilárdításának és fe.ilesz*A területi koncentráció számos akadályt, ellentmondást elhárított a fejlődés útjából. Ugyanakkor számos uj gondot, feszültséget hozott magával, amelyeknek megoldása, vagy elodázása nagy mértékben befolyásolja az egyesült termelőszövetkezetek további eredményeit, azt, hogy az egyesülésből származó előnyöket menynyire tudják kiaknázni. tés ével kapcsolatos főbb tennivalók