MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

20. ő. e. 1970. január 27. (2-75. o.) - 2. A végrehajtó bizottság 1969. második félévi munkája. A megyei pártbizottság programja az 1970. évre. A megyei pártbizottság és végrehajtó bizottságának 1970. első félévi munkaterve. Határozat: 46-51

>1 - 19 - £y^< mozgalom helyzete eiz iskolákban,a végrehajtó bizottság november 5-én tárgyalta a témát az előbb emiitett cimmel. Böhm elvtárs javaslata volt a munkaidő csökkentésről korábban hozott vb-határozat megtárgyalása. A végrehajtó bizottság május 7-én foglalkozott e témával és más gazdaságpolitikai témák meg­tárgyalásakor is bizonyos intézkedések megtételére serkentette az illetékes szerveket, és hivta fel a figyelmüket a megteendő szükséges intézkedésekre. Gyutai elvtársnőj Bernáth Ferenc, Szőke Pál és más elvtársak is javasolták a mezőgazdasági munkások, a termelőszövetkezeti ta­gok élet- és munkakörülményei, szociális- és kulturális helyze­te cimü téma megtárgyalását. E témát a Szakszervezetek Hegyei Tanácsa hatáskörébe utalta megtárgyalás végett és azt az SZMT Elnökségének ülése fogja megtárgyalni az első féléves terve alap­ján. Öt témát a Központi Bizottság szervei javaslatára bedolgoztunk a munkatervünkbe, mint például a vállalati /szövetkezeti/ munka­erőgazdálkodás, a munkaszervezés és bérezés javitására tett in­tézkedések hatása, a pártdemokrácia helyzete és fejlődése az alapszervezetekben a szervezeti szabályzat alapján stb. Mint új vonás, az is jellemzi az első féléves munkatervünket, hogy javaslatot tettünk arra is, hogy a pártbizottság tagjai, a tomegszervezetek és tömegmozgalmak megyei vezetői által javasolt témáknál, melyek a más megyei vezető állami és tömegszervezetek hatáskörébe lett utalva megtárgyalás végett, a végrehajtó bizott­ság tagjai vagy osztályvezetői vegyenek részt. Esetenkent élni fogunk a megyei pártbizottsági tagok felkérésével is. Tisztelt pártbizottság! A jelenlegi program és az annak alapján készült munkaterv hűen tükrözi mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat, melyek előbb­re viszik megyénk fejlődését minden területen. Ezért kérem a tisztelt pártbizottságot, hogy az 197o-re beterjesztett progra­mot és az első félévi munkatervet hagyja jóvá. A megyei pártbizottság Szikszai elvtárs tájékoztatójával egyet­értett, a munkatervet elfogadta. Kaposvár, 1970. január 27... ~ /

Next

/
Thumbnails
Contents