MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970
22. ő. e. 1970. szeptember 21. (58-146. o.) - 1. A megyei pártértekezlet beszámolójának megvitatása. Jelentés: 60-127
- 4Q III. MEGYÉM GAZDASÁ GI FE JLŐDÉSE ÉS FELADATAIM Az 1966. évi pártértekezlet óta dinamikus fejlődés ment végbe megyénk gazdasági életében. A harmadik ötéves terv főbb célkitűzései megvalósulnak, sőt néhány területen túlteljesítés várható. Kedvezően változott; megyénk gazdasági szerkezete, javult a lakosság életkörülménye. A gazdaságfejlesztési program végrehajtásának eredményeként javult a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási aránya, csökkentek a nők foglalkoztatásával kapcsolatos gondjaink, és a tervezettnél gyorsabb ütemben emelkedett a megye lakosságának életszínvonala. A gazdaságirányítás új rendszerére való átmenet kisebb hibáktól eltekintve sikeres volt, a reform lényegesen gyorsitotta megyénk gazdasági, társadalmi és politikai fejlődését. Pártbizottságaink és pártszervezeteink gazdaságszervező, irányító és ellenőrző munkája megfelelt a mechanizmus követelményeinek. Az állami, gazdasági vezetők alapjában véve sikeresen oldották meg az átállás problémáit, többségük megfelelt az egyéni kezdeményezést igénylő, felelősségteljesebb feladatoknak. Fejlesztési elképzeléseink megvalósításának egyik forrása az volt, hogy a központi támogatás mellett mindjobban feltárták a helyi lehetőségeket, s azokat állami és gazdasági szerveink többsége igyekezett jól kihasználni. A gazdasági vezetők többsége hatékonyan foglalkozott a fej lesztés kérdéseivel, többet törődtek a kereskedelmi kapcsolatok kiépítésével. A gazdasági mechanizmus szellemének megfelelően javult a.megyei tanács gazdasági irányító tevékenysége. De nehézséget okozott, hogy szakosztályai között gyakran elhúzódott a fejlesztéssel kapcsolatos koordináció, és nem kisérték kellő figyelemmel az általuk is aláirt, szerződésekben foglalt kötelezettségek teljesítését. Az átlagosnál gyorsabb gazdasági fejlődés következtében sikerült csökkenteni a történelmi lemaradást, de többször feszültség keletkezett az igények és a rendelkezésre álló erőforrások kÖ zött. Az országos átlaghoz való felzárkózáshoz további központi