MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

22. ő. e. 1970. szeptember 21. (58-146. o.) - 1. A megyei pártértekezlet beszámolójának megvitatása. Jelentés: 60-127

35 fokon. Mindezek azonban gondjainknak csak egy részét oldják meg. A szakmunkástanulók száma 1966-hoz viszonyítva 51 száza­lékkal nőtt, de a növekedés ellenére sem megfelelő még a lányok aránya. Az emelt szintű szakmunkás képzés bevált. A megye ipara mind több szakmunkást igényel, de magasabb szinten és nagyobb számban kell kielégíteni a mezőgazdaság igényét is. Élihez még több tanteremre, tanműhelyre, kollégiumi férőhelyre van szük­ség. Pontos célkitűzés, hogy megteremtsük a munkahelyi és az iskolai növelés összhangját. Javult a szakközépiskolai osztályok aránya. A gimnáziumi tagozatos osztályokban alaposabb a szaktárgyi oktatás, jobban felkészít a továbbtanulásra. Ezért rendkívül nagy az érdeklő­dés iránta. Gondot okoz, hogy a fizikai dolgozók gyermekei csak kis számban jelentkeznek ide. A munkás-paraszt szülők már ta­nuló gyermekeinek segítése sem kielégítő. Csökkent a felsőok­tatási intézményekbentanuló fizikai dolgozók gyermekeinek szá­ma. Társadalmunk figyelmét továbbra is az általános iskolákra kell irányítani. Tanácsaink fordítsanak nagyobb gondot a kapos­vári és a körzeti központi iskolák problémáinak mind teljesebb megoldására a negyedik ötéves tervben. A tantermek számának nö­velésével, az iskolai felszerelések gazdagításával, bővítésével biztosítsanak egyre korszerűbb oktatást. Számottevő eredményeket értünk el az általános iskolai kol­légiumok létrehozáséban. Folytatni kell erőfeszítéseinket,hogy közös összefogással a kis településeken lakc gyerekek szárára is a városiakéhoz hasonló feltételeket teremtsünk a műveltség megszerzéséhez. A munkára nevelés módszerei nem mindenben hozták meg a várt eredményt. Ifjúságunk - különösen a középiskolát végzettek kö­rében - bizonyos tartózkodás tapasztalható a fizikai munkától. Ez azt a feladatot rója ránk, hogy a jó módszereket tovább al­kalmazva /pl. épitőtáborozás/, újak kialakításával, az iskolák­ban folyó oktató-nevelő munka minden területén, minden tantárgy­gyal összefüggésben hintsük el a fizikai munka szeretetét és megbecsülését. A munkára nevelésben az iskola mellett nagy fel­adat hárul a szülőkre és az egész felnőtt társadalomra.

Next

/
Thumbnails
Contents