MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970
21. ő. e. 1970. június 4. Együttes ülés a Somogy Megyei Tanáccsal (2-152. o.) - 1. A megyei pártbizottság feladatterve ifjúságpolitikai kérdésekben a központi bizottság 1970. február 18-19-i határozata alapján. Javaslat: 4-28
2 csinyitett, éretlen mását látják. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az ifjúságot nem lehet a társadalom egészén belül teljesen önálló rétegnek tekinteni, mert elválaszthatatlan része az osztályoknak, rétegeknek, A nemzedékek közöst nálunk is vannak bizonyos ellentétek, létüket természetednek tartjuk, Ez abból következik, hogy az ifjúság mindig keresi a nagyobb önállóságot, az adott korszak alapélménye, annak szokásai befolyásolják a látásmódot és a magatartást. Mivel a felnőttek és fiatalok egyaránt közös célokat követnek, ezek az ellentétek nem alapvetőek és nem megoldhatatlanok. A Politikai Bizottság 1955* január 12-i Somogy megye altalános helyzetéről és fejlődésének irányáról szóló határozatát követő fejlődés elósegitette a lakosság, ezen belül az ifjúság foglalkozás szerinti rétegeződését, műveltségét, A "Tegyünk többet Somogyért 1 ' mozgalom tettekre, ujabb vállalások teljesítésére sarkalta a fiatalok számottevő részét. A célkitűzésekben perspektívát, az egyéni képességek kibontakoztatásának lehetőségét és biztos életcélt látnak. A fiatalok jellemvonásai a feladatok vállalása és teljesítése közben uj szocialista tulajdonságokkal gyarapodtak. Keresik a szocialista ember eszményt, vállalják a harcot a közösségért. A korábbi korosztályokénál nagyobb az általános műveltségük, mélyebbek szakmai ismereteik, érdeklődőbbek a haza, a világ eseményei iránt. Többségűk őszinte, kritikus. Becsületesen tanul, dolgozik, teljesiti kötelességét ás fogékony a szocializmus eszméi iránt. Elitélik az erőszakot, a kizsákmányolás minden formáját. Szolidarisak a gyarmati sorsban lévő népekkel. Mivel kevés élettapasztalattal rendelkeznek, kevés élményük van, ismereteik ellentmondásosak, hamis képet alkotnak egyesek a kapitalista országokról, hat rájuk a nyugati fellazítás, a balatoni turizmus hatása. A fiatalok egy része közömbös a politika, a közélet kérdései iránt. Elég magsának tartjuk azoknak a számát, akik felelősség és áldozatvállalásban elmaradnak a társadalom igényeitől. Az anyagi ösztönzés elvének helytelen értelmezése, másutt a környezet rossz hatása miatt a fiatalok egy részének gondolkodásában az anyagiasság kerül előtérbe, Találkozni türelmetlen fiatalokkal is, akik lakás és bérgondjaiknál nem számolnak a reális lehetőségekkel. A 14-18 életévesek egy részének Ízlése, művelődési igénye alacsony fokú. Sokan csak a tánczene, a szórakozás iránt érdeklődnek. Említésre méltó a csoportokban verődő, esetenként garázda magatartású fiatalok száma. /Többségük Kaposvárott és a Balaton partján található./ Az útkeresés, a felnőtté válás folyamatában jelentkező nehézségek, egyes fiatalokból cinizmust valtának ki. Megyénk ifjúságának megítélésében figyelembe kell vennünk az egyes rétegek ma még egymástól jelentősen eltérő életmódját, politikai, kulturális szinvonalat, megyénk sajátos aprófaivas és külterületi települését,