MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1969

18. ő. e. 1969. január 3. (2-101. o.) - 3. Az értelmiség szerepe és tevékenysége a megye politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életében. Jelentés: 41-62

- 16 ­A másik dolog a hivatás kérdése. Meg kell jegyezni, hogy az értelmiségi pályán a legrosszabban fizetett réteg va­gyunk. Ennek ellenére a hivatás köt minket a pedagógus szak­mához. Hivatásból fakad, hogy a pedagógusok nagy része lete­lepszik vidéken. H o r v á t h Sándorné elvDá r snő; A megyei pártbizottság elé terjesztett anyagot a magam ré­széről jónak, reálisnak tartom. Szükségszerűen vetődik fel, hogy az értelmiség mind nagyobb rétege résztvegyen a munká­ban, ügy érzem egy kicsit türelmetlenek vagyunk az értelmi­séggel szemben, többet követelünk, mint amit adni tudnak. j> A pedagógusok, az értelmiségi nők nagyon lelkesen vesznek részt a nőmozgalomban, mindenütt ott vannak. A fiatal peda­gógus nők vállalják a szülői munkaközösségek tanfolyamainak vezetését, Meg kell jegyezni, hogy mi nem azokkal szemben vagyunk tü­relmetlenek, akik a felszabadulás óta segitik pártunk és kormányunk politikájának megvalósítását, hanem azokkal szem­ben, akik az elmúlt 23 év alatt nem tettek semmit, vagy csak keveset tettek. Csizmadia János elvtárs; Pártunk vezetésével hatalmas eredményeket értünk el. Az, hogy a városban lévő iskolákban megszüntettük a hitoktatást, ez azt hiszem a pártmunka alapján végzett pedagógus munkának is az eredménye. Az, hogy ha bennünket valamilyen feladat elvég­zésére kérnek, számithatnak ránk, úgy ahogy Németh elvtárs mondotta a jövőben is. De talán a legnagyobb eredménynek azt tudhatnánk, hogy a pedagógusok 25 %-a párttag a kaposvári ál­talános iskolák zömében, A további pártépités sokkal könnyebb mint az az ut,amelyet eddig bejártunk. A pártszervezetek meg­alakulása megkönnyiti az iskola vezetőinek a munkáját. Testü­letünk minden tagja ideológiai továbbképzésben vesz részt. K o c s i s László elvtárs: A vitában elhangzott felszólalásokban a jelentéssel kapcso­latban ellenvetés nem volt. Azok az elvtársak, akik felszó­laltak, kifejezésre juttatták, hogy egyetértenek a megyei pártbizottság elvi alapokon folytatott, ingadozás mentes politikájával, amelyet az értelmiség között eddig végeztünk, ügy érzem, hogy az irányelvekkel is egyetértenek, melyek alapján ezt a munkát a következő időben is ilyen töretlenül kivánunk folytatni.

Next

/
Thumbnails
Contents