MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1969
19. ő. e. 1969. december 29. (152-193. o.) - 3. Személyi ügy megtárgyalása. Szóbeli javaslat: 185-186
- 54 - £-f Márton János elvtárst Illés elvtársat meleg szivü kommunistának ismerte meg. Harcolt a hibák ellen, de segitett az embereknek hibáikat leküzdeni. Igen nagy munkát végzett az ellenforradalom után és a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Egyetért azzal, hogy a pártbizottság eddigi munkájáért elismerését fejezzi ki és új munkahelyén minden jót kivan. B j c z ó Péter elvtárs: Egészséges folyamatnak tartja, hogy a pártapparátus cserélődik, hiszen az apparátusban dolgozók, ha onnan kikerülnek is, a párt célicitüzéseit hajtják végre - ott is a párt katonái lesznek. Az apparátusban szerzett tapasztalatokat átviszik a gazdasági funkcióba, ami kifejezésre is jut az ottani munka színvonalának emelkedésében. A maga részéről megköszöni Illés elvtárs munkáját, hiszen Illés elvtárs igen sok káder felnevelésében nyújtott segitséget, bírálataival, tanácsaival. Kivánja, hogy javuló egészséggel, további kommunista helytállással, korábbi jó módszereivel segitse új üzemét. Az elismerést helyesli, Illés elvtársnak sok sikert kivan. Dr. u á n á s i Imréné elvtársnő : Illés elvtársat eredeti egyéniségnek, forradalmárnak tartotta mindig. Nem vált"hivatalnokká", melytől óvnunk kell a pártot. Ezért is helyesli, ha a pártapparátus cserélődik. Jó volt tuuni, hogy Illés elvtárs itt van a pártbizottságon, egyben reméli, hogy olyan elvtárs fog a titkári funkcióba kerülni, akiben ugyanúgy lehet bizni, mint Illés elvtársban. Illés elvtársnak jó munkát kivan. üzv. V i g h Pálné elvtársnö : Nem örül annak, hogy Illés elvtárs elkerül az apparátusból, annak ellenére, hogy a párt káderpolitikájával egyetért. Illés elvtársra mindig lehetett számítani. Egyetért érdemeinek elismerésével, további munkájához minden jót és sok sikert kivan. Tihanyi Zoltán elvtárs: Javasolja fogadjuk el a végrehajtó bizottság javaslatát. Húsz év óta ismeri Illés elvtársat, igen sokat dolgoztak együtt. Fő erényének azt tartja, hogy mindig emberséges volt. Kivánja, hogy legalább olyan eredményesen dolgozzon új munkahelyén, mint a pártbizottságon.