MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1969

19. ő. e. 1969. július 4. (2-70. o.) - 1. A központi bizottság 1968. június 26-27-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 4-45

p Befejezésül szeretném felhivni pártbizottságaink, pártszerveink figyelmét arra, hogy a moszkvai tanácskozás dokumentumait, Köz­ponti Bizottságunk állásfoglalásait mindenütt érdemben a júliu­si, illetve augusztusi taggyűlésen tárgyalják meg úgy, hogy saját munkánkra visszatekintve határozzák meg helyi feladataikat. Javaslom, hogy a pártbizottság fejezze ki egyetértését és kö­szönetét a magyar pártkülciöttségnek a csúcstalálkozón végzett eredményes munkájáért. A pártbizottság Németh Ferenc elvtárs tájékoztatóját egyhan­gúlag tudomásul vette. Kocsis László elvtárs : A Központi Bizottság 1969. június 27-i ülésén megvitatta és el­fogadta a Politikai Bizottság előterjesztését a Központi Bizott­ság tudománypolitikai irányelveiről. A nyilvánosságra hozott köz­leményből is kitűnik, milyen szellemben és milyen igénnyel fog­lalkozott pártunk vezető szerve a tudomány helyzetével és fela­dataival, önállóan először szerepelt a téma a Központi Bizottság napirendjén. Pártunk politikájából fakad, hozzátartozik a KB munkamódszeréhez, hogy nagy, átfogó kérdéseket megvizsgál, meg­vitat s azokban állást foglal. 1967. őszén adott megbízást a Központi Bizottság a téma megvizs­gálására, líyolc bizottság tevékenykedett, 2oo fo vett részt a bi­zottságok munkájában. A téma megvizsgálását szükségessé tette többek között a tudományok megváltozott szerepe. A Központi Bizottság megállapította, hogy a tudomány gyors fej­lődése, társadalmi szerepének növekedése korunk egyik jellemző vonása. A kibontakozó tudományos-technikai forradalom hatására elmélyülnek ismereteink a természetről, a társadalomról, átala­kul a termelőerők szerkezete és szinvonala. A tudomány sokféle módon hat a társadalom életére, gyökeres átalakulások mennek végb< a termelésben, az egész társadalomban, s mindezek nyomán megvál­toznak az emberek élet- és munkakörülményei. A tudomány szerepének növekedése világjelenség, de nem független az adott társadalom viszonyaitól, A tudományos és technikai for­radalom által felvetett kérdések is elválaszthatatlanok attól. A tőkés rendszer, a fejlett gazdag tőkés országok eltúlozzák a tu­áomány szerepét. Azt állitják, hogy az a legfontosabb termelő­erő. Annak fejlesztése révén elkerülhető a gazdasági válság, el­kerülhetők a társadalmi forradalmak. Az élet, a gyakorlat megcá­folja állításaikat. A szocialista rendszer is mind nagyobb szerepet tulajdonit a tu­dománynak. Célja a tudományos és technikai forradalom kibontakoz­tatása, mégpedig a rendszer lényegéből fakadóan a társadalmi ha­ladás meggyorsítása érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents