MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1968

17. ő. e. 1968. május 23. (65-110. o.) - 1. A megyei pártbizottság és a vb munkastílusának, munkamódszerének továbbfejlesztése. Jelentés: 66-75 - Határozati javaslat: 76-80

n i 12 ­Már az Országos Nőtanácsnál is felvetettük ezt a kérdést. %nkrétabban meg kellene határozni, hogy a nőtanácsnak mivel kell foglalkozni. Jogos a kivánság felénk, de nagyon kevés a létszám. Jobb munkamódszereket kell kidolgoznunk, hogy segi­teni is tudjunk. Ennek érdekében körzeti szintű tanfolyamokat vezetünk be, s ez jónak bizonyult, mert háromszor annyi ember­hez jutottunk el ezzel a módszerrel. Ezeket azért tartottam szükségesnek elmondani, mert a határo­zatok lefuttatására és alapszervi szinten tcaló végrehajtására nagy gondot kell fordítani. Nekünk elsősorban abban kell segi­teni, hogy a községi alapszervezetek munkája megerősödjön. En magam szivesen vállalkozom arra, hogy kimegyek pártszervezetek­hez taggyűlésre és pártnapokra. A másik dolog: elmondták a községekben a parasztasszonyok,hogy tisztelik a párttitkárt, de nem vonja be őket megfelelően a község kulturális életébe. Ha a pártbizottsági tagok kimennek a községi pártszervezetekhez, akkor a pártmunka stilusa a következő években magasabb szintű lesz. Községi szinlen nagyon fontos a segitségadás, mert a mo­rális kérdésekben nem mernek állást foglalni. Dr. Halász János elvtárs : /megyei főügyész/ A felszólalásom lényegét több elvtárs elmondta. Az előterjesz­tést jónak tartom, a munkát és s gondolkodást jól tükrözi. Az a keret, amelyben a pártbizottság dolgozik jó, nyugodt a lég­kör, mindenki bemutatja a maga véleményét. Olyan körülmények között vitáznak, hogy semmiféle hátrányt nem jelent számuakra, hanem egyértelmű véleménynyilvánítást. Gondolkodó emberek be­szélnek egymással. Több járási pártbizottsági elvtárssal beszéltem. Az ő vélemé­nyük ugyanaz, és hozzátették, hogy van mihez mérni a munkát, a vezetés tárgyilagos, jól látja az összefüggéseket az életben. l)Q ha ez igy van, hogyan fordulhat mégis elő az, hogy egyre többen betegek az elvtársak közül, nagyon sok beteg ember dol­gozik közöttünk. Felül kell vizsgálnia munkamódszereket, hogy nem vállalnak-e többet, erejükön felül is, mint amennyit elbirnak? A leterhe­léseket feltétlenül felül kell vizsgálni. A témával kapcsolatban: a vb-ülésekre tűzött témák szinesek, gazdagok. A PB-anyagok elsősorban gazdasági jellegűek voltak eddig, de érthető, hisz az új mechanizmus igenyelte ezt. A jövőre vonatkozóan azonban szinesiteni kell a témákat, olyan témákkal kell foglalkozni, amelyek az emberformálással, az egyénnel való emberi kapcsolatokkal foglalkoznék, elősegítenék az emberek szocialista gondolkodását, erősitené a szocialista tudatot. Azon dolgozunk, hogy minél több anyagi javak álljanak rendel­kezésére az embereknek, ezek döntően befolyásolják az emberek gondolkodását. Azonban ez nem minden, és ahhoz, hogy az emberek jobb gondolkodásúak legyenek az életmódjukban, ahhoz az ideo­lógiai területen többet kell tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents