MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1968

17. ő. e. 1968. október 1. (120-161. o.) - 1. A politikai bizottság 1965. január. 12-i, Somogy megye általános helyzetéről és fejlődésének irányairól szóló határozatának végrehajtása. - Jelentés 122-139

- 17 ­Kielégítő ütemben halad a 7-es szánú főközlekedési út korszerűsítése, megtörtént a negyében a makadámutelC portalanítása is. Kerethiány miatt lassú ütemű a t*K»« loszövetkezeti bekötőutak épitése. Nagy lemaradás tapasztalható az alsóbbrendű utak korsze­rűsítése és fenntartása tekintetében. A rendelkezésünk­re bocsátott hitel a tényleges szükségletnek nintegy 2o %-át fedezi. 2X. h. termelőszövetkezeti szilárd burkolatú bekötőutak épí­tésének meggyorsítása érdekében lehetővé kellene tenni az á}.lan és a termelőszövetkezetek közös teherviselését úgy, hogy a termelőszövetkezetek a bekerülési költség egynegyedét magukra vállalják. E javaslatunkat a mező­gazdasági és élelmezésügyi miniszter magáévá tette # tá­mogatja. f,/ A siófoki kórház épitése - az igényeknek megfelelő több­szöri áttervezés és a korábbi kapacitáshiány miatt ­nem gyorsult meg, emiatt csak 1968. december 21-én kerül átadásra. A kaposvári megyei kórházban lévő rendkivül mostoha állapotok miatt saját eszközeinkből hozzáfog­tunk a kórház rekonstrukciójához. A nagyatádi kórház építésére az országos vezető szervek 197o. évi terveik­ben irányszámként 13 millió Ft-ot biztosítottak. A nagyatádi kórház épitését, mivel tervei készek, indo­költ lenne 1969-ben elkezdeni. Tekintettel arra, hogy a kaposvári kórház rekonstrukciója a megyei tanács feluji­tási keretének túlnyomó többségét igénybe veszi, és mas, fontos létesítmények felujitása emiatt elmarad, indo­koltnak tartjuk, hogy a kaposvári megyei kórház rekonst­rukciójához központi támogatást kapjunk* III. A Politikai Bizottság 1965. január 12-i - a megye általános helyzetéről és fejlesztésének irányairól szóló - határozatának végrehajtásáról jelentést tettünk a megyei pártbizottságnak. Kérjük a pártbizottságot, hogy a jelentésünkben foglaltakat ve­gye tudomásul, támogassa a feladat megoldását szolgáló törekvé­seinket, adjon hathatós segitséget azok megvalósitásánog^ s el­lenőrizze a feladatok végrehajtásában részt vevő párt- és álla­mi szervek tevékenységét. A negyei pártbizottság felhivja a negye párt-, állami és tömeg­szervezeteiben dolgozó kommunisták és vezetők figyelmét, hogy a Politikai Bizottság határozatának maradéktalan végrehajtása ér­dekében a helyi lehetőségeket fokozottabban használják ki t Kez­deményezzenek még többet a határozatban foglaltak megvalósításá­

Next

/
Thumbnails
Contents