MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1967

16. ő. e. 1967. április 8. (12-37. o.) - 1. A kádermunka helyzete a IX. pártkongresszus és a megyei pártértekezlet határozata alapján. Szóbeli jelentés: 13-24

^ K-o n c z István elvtárs t Az előttem felszólalók sokoldalúan egészítették ki a beszámolót. Én is azt vallom, hogy. fejlődésünk eredménye, egyik fö^feltétele a jó kádermunka. A jelenlegi vezetés e vonatkozásban súlyos örök­séget vett át, sok volt a rendezni való. Ez volt az oka a vi­szonylag nagyobb arányú kádermozgatásnak, s ez úgy néz ki most, hogy eredményesebbé tette a kádermunkát. Ezt az elet igazolja. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben találkozik mindenki azzal a^ politikai kepzettség-hiannyal, ami a nem parc ag vezetőknél elő­fordul. Nagyobb követelményt kell támasztani ezekkel a vezetőkkel szemben. Megköveteltük a szakmai képzettséget. Itt az ideje, hogy politikai követelményeket állítsunk fel. Beszélt Illés elvtárs az alkalmatlanság miatt történt leváltások­ról, s ezeknek a kádereknek a megnyugtató elhelyezéséről, problé­máik megoldásáról. Véleményem szerint neia egészen megnyugtató min­den esetben ez a kérdés. Nem elég a számkivetettséget kiküszöböl­ni, van egy erkölcsi és egy anyagi oldala is ennek a dolognak. Aki 2o-25 évet eltöltött a nehéz időszakban, azok egy része kedvezőt­len körülmények közé került, s most elégedetlen helyzetével. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésével mindinkább előtérbe kerül ez a probléma. Az áttérés tovább "rostálja" a vezetőket, mert lesz­nek akik nem tudnak megbirkózni a követelményekkel, s lesznek akik eddigi munkájuk alapján kedvezőbb elbírálásra szorulnak. A szín­vonal emeléséré törekedni kell. Az nem nevelés, hogy évekig nem szólnak valakinek, de ha hiba van, kétévenként kimennek és határ­időt szabnak meg a kijavítására. Az a segítés, ha folyamatosan figyelemmel kisérik a káderek munkáját, s a segítségadás feltétlen fontos. A magam részéről egyetértek Illés elvtárs beszámolójával. Illés Dezső elvtárs; Ez a téma nen könnyű, igen bonyolult s a válaszadásban sem kí­vánok mindenkinek válaszolni, hiszen a hozzászóló elvtársak egyet­értettek a beszámoló összegezésével, az abban foglalt állásfog­lalással, értékeléssel. Sok érdemes, figyelemre méltó javaslat, észrevétel, megjegyzés hangzott el, ami gazdagította, színesebbé tette a beszámolót és kerekebb képet alkothatunk a káderpoliti­káról. Külön tetszett a közvetlen hangvétel, ahogy az elvtársak csatlakoztak a beszámolóhoz. Azokkal az észrevételekkel, melyek elhangzottak egyetértek. Fi­gyelemre méltóak munkánk számára, fontos tanácsként foghatjuk fel s nincs olyan dolog, amire külön kellene reagálnom. Kötelességünk, hogy ezt a sok tapasztalatot hasznosítsuk a továbbiakban. Köszö­nöm az elvtársaknak, hogy hozzájárultak ennek a témának a jobb ismeretéhez. Németh Ferenc elvtárs : Befejezésül néhány apróságot szeretnék megjegyezni. Annak ellené­re, nogy Illés elvtárs és mások hangsúlyozták, én is megismétlem, -hogy jól megértsük egymást, mindenütt, minden szinte -, a káder­munka a pártpolitika szerves része és ekként kell kezelni, s a jövőben méginkább csak ekként szabad a kádermunkával foglalkozni.

Next

/
Thumbnails
Contents