MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1965

13. ő. e. 1965. március 24. (70-98. o.) - 2. A termelőszövetkezetek 1964. évi zárszámadása. Szóbeli tájékoztató: 85-93

3t «íl lo ­Fémeth elvtárs a politikai tájékoztatójában emlitette a 1965 évi feladatokat, néhány problémára utalt és ugy jelle­mezte az 1965-ös évet, hogy ez egy kicsit a rend-csinálás ' éve, szeretnénk keményebben dolgozni, mint az elmúlt évben,' A kormányülésen Kádár elvtárs emiitett néhány olyan problé­mát gazdasági életünkben, amit meg kell javítani, az előre ­menésünk elöl el kell távolítani az akadályokat, hogy biz ­tosabban tudjunk hozzákezdeni a harmadik ötéves tervhez. Káder elvtárs emiitett néhány problémát, amit jellemzőnek szeretnék elmondani a következőkben; amikor azt mondjuk, ho^y rendet kell csinálni a munkafegyelem terén és hatékonyát) *• ban kell dolgozni mindenütt, amikor bizonyos feszültségekről beszélünk, ugyanakkor a dolgozó nép bizalma mellettünk van és támogat bennünket. Az év első 2 hónapjában több, mint két millió Pk-tal nőtt $. f takarékbetél állomány. Ezek azt mutatják, hogy helyes a E.B** határozata és a dolgozók többsége - szine-java - támogatja a Központi Bizottság határozatának végrehajtását, a munkafegye­lem hatékonyságára adott célkitűzéseket* Németh elvtárs emiitette az 1965 éves tenni valók között a felvásárlási problémákat, ez nekem szakmám is és ehhez szeret­nék hozzászólni*' Somogy megye nagy árutermelője az országnak, nagyon fontos, hogy a gazdálkodás javuló és eredményes legyen, erre számit a kormá^ és a páirt. A meglévő komoly probléma, - amel^^ az egész euoTÓpai országokban jelentkezett, a száj- és körömfá­jás - ugy néz ki, hogy áprilisra fel tudjuk számolni.' Snnek azonban további kihatása is vaa, hisz elmarad a fejlő­dés, a bugatás, az elletés, az állatokhál lecsökken a súly. Igen sok tenni valónk van ezen a téren. Ugyanakkor az oiszág gazdasági életében a mezőgazdasági és élelmiszer nagyon ko ­moly%pölil7ikai tényez őf másrészt mint expoil; hányad a tőkés export 47 százalékát az élelmiszeripar adja. Ha ezeket nézzük láthatjuk, hogy Németh elvtárs intelmei, fel­hívása, a pártbizottság felkészülése a tavaszi munkákra, külön* fontos tényező az 1965-ös népgazdasági szint elérése érdekében. A politikai beszámolóban emiitette Németh elvtárs, hogy ha bizonyos nehézségek vannak, egyes rétegeknél eluralkodik a bizonytalanság. Ehhez szeretnék néhány gondolatot tenni. A szocializmus építésében ez a generáció az úttörő generáció, mert 2o év egy társadalom építésében nem sok. Vannak mögöttünk eredmények, nincs mit szégyelni. Azonban ezt nem mindenki igy tudja, illetve látja, néhányan hamar felejtenek. A párb programjában is van néhány javítani való. Ez el is hangzott a ^árt Központi Bizottságának ülésén. Mi eddig a szocializmus építését a fiatalság felé egy kicsit sima útnak hirdettük.: Sok a nehézség és ezért néha bizonytalanná válnak egyesek.' Nem veszik észre, hogy a legjobb eredményéket éppen harc köz­ben értük el. Pl; a földosztás, de lassan már ez a generáció sem emlékszik rá.

Next

/
Thumbnails
Contents