MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1965
13. ő. e. 1965. január 22. (2-69. o.) - 1. A központi bizottság 1963. december 5-i határozata végrehajtásának helyzete, és a megye 1965. évi gazdasági terve. Beszámoló: 4-15 - Szóbeli kiegészítés: 25
örömmel hallgattiik Pankász elvtárs felszólalását. Tudvalevő, hogy a lábodi állami gazdaság két éven keresztül nehéz helyzetben volt, Veszteségesen dolgozott, örömmel hallgattiik azokat az intézkedéseket, amelyet teszlek, azt a "bizakodást, ami Pankász elvtárs részéről elliangzott. A leghatározottabban támogatni tudóTik és fogjuk is - a hasonló cipőben jáxó állami gazdasáigi vezetőket is -, hogy helyzetükön javitsanak. Nagyon elismerésre méltó rnxmkát végeztek nagyon sokszor a sikertelenség közepette is. Nem lehet egyértelműen a gyenge szövetkezetek vezetőit sem elitélni azért, mert az elmúlt néhány év nem hozta még az eredményt. Szembe kell nézni a tényekkel, a lehetőségekkel, azzal is, hogy esetleg 5-lo évre van szükség ahhoz, hogy rendbesze^QÜk a szénát és-olyan helyzetet teremtsünk amit elvárunk az ott élő emberekkel együtt. A gyenge tsz-ek problémáit sem lehet a párt, vagy nagyon sokszor az ott élők nyakába varrni. Figyelembe kell venni a történelmi körülményeket, az objektiv és szubjektív okokat is. Nagyon sokat lehet és kell változni a vezetésnek ahhozi hogy megjavitsa a tagok jobb munkáján keresztül a helyzetet. Ezt azért hangsúlyozom, mert magam is és a végrehajtó bizottságban dolgozó elvtársak is feltesszük a kéxúést magunknak - annakidején a Központi Bizottság is;feltette joggal -, hogy mit akarunk a gyenge szövetkezetekkel. Óriási nagy gond ez nekünk. Azonban a helyzet nem reménytei^en, lehet változtatni rajt, de hosszú időbe kerülj hogy elindítsuk ezeket a gyenge szövetkezeteket a g;^orsabb fejlődés utján. Javaslom| hogy a megyei pártbizottság fejezze Id. elismerését, köszönetet, dicséretet a gazdasági^ állami és tömegszervezeti vezetőknek, dolgozóknak 1964—ben végzett eredményes munkájukért, - tekintettel arra, hogy sokat ^dolgoztak, elvtársaink, barátaink sokat segítettek nekünk és az ö munkájuk: is benne van a síkerekben és ezáltal az eredmények a jellemzőek munkánkra. Nincs okunk a szégyenkezésre és védekezésre. Kérjük őket, hogy az 1965-ös tervből is vállaljanak mind nagyobb részt és ugy dolgozzanak, hog^ valljon mindenki ügyévé, személyes ügyévé a tervek teljesítése. A népfront, a-szakszervezet, a KISZ, minden tömegszervezet sokat tehet ezért. Nagyon sokat.tudnak segíteni nekünk. A járási, városi pártbizottságok gondoskodjanak arról, hogy a Központi Bizottság és a megyei pártbízottság elfogadott határozata alapján érdemben járásonként, üzemenként, liívatalónként tárgyaljak meg a határozatokból adódó feladatokat. Külön fel szeretném hívni a figyelmet a taggyűlések jó előkészítésére. Ne formális, hanem érdemi tanácskozás legyen míindenütt, és határozzák meg a helyi feladatokat.• Ha ezt sikerül elérni, megteremtettük a szükséges előfeltételeket ahhoz, hogy a Központi Bízottság határozatát:Somogy iaegyében is egységesen, közös erővel végre tudjuk hajtani. Javaslom, hogy a megyei pártbizottság fogadja el a végrehajtó bizottság által előterjesztett jelentést, A határozati javaslatot emelje határozattá. Bízza meg a titkárságot azzai, hogy a szükséges apró, kisebb javításokat dolgozza be és véglegesítse a^határozati^ javaslatot és bocsássa rendelkezésre a pártbizottságoknak, pártszervezeteknek és tömegsaervezeteknek, A megyei pártbízottság a fentieket elfogadta.