MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1964
11. ő. e. 1964. január 15. (2-114. o.) - 1. Feladataink a központi bizottság 1963. december 5-i határozata alapján. Beszámoló: 13-39
9^ Ugyanakkor meg kell szüntetni a munkaerő vándorlást. 1965-ban a kért létszámot kiél égitetttik, mégis épitő iparunk állandó munkáshiánnyal küzdött. Nem engedhető meg, hogy a munkások 4o-5o %-a egy év alatt kicserélődjön. A kapacitás mértékének növelése terén fontos feladatunk, hogy a jelenlegi szétaprózott épitőipari tevékenységet koordináljuk és a termelőszövetkezeti, kisipari, szövetkezeti, tanácsi és állami épitőipari kapacitás növelése terén meghatározzuk az egész évre szóló feladatokat. Ezt a megyei tanács végrehajtó bizottságának 1964. február l-ig el kell végezni. Különösen fontos feladatunk a társadalmi munka mértékének növelése, mint a kapaditás bővitésének egyik eszköze. Az egyes helységek lakosságát is közvetlenül érintő beruházások kivitelezéséhez év elején meg kell határozni a területen dolgozó állami szervek részére a szükséges társadalmi munka mértékét és azt a kivitelezés előtt, illetve során biztositani kell. A társadalmi munka biztosítása és szervezése területén sokkal nagyobb segitséget várunk a KISZ, szakszervezetek és nőtanácsoktól, A megyei tanács végrehajtó bizottságának jelentős feladatát képezi a Tanácsi Tervező Iroda létszámának növelése. 1964. december 51-ig mintegy 4o műszaki létszámmal kell növelni a Tervező Iroda kapacitását és 1965 végéig be kell fejezni az uj tervező iroda építését. A pártszervezeteknek, az állami szerveknek és a tömegszervezeteknek igen fontos feladata, hogy az épitőipari tevékenységet megkülönböztetett figyelemmel kisérjék és menet közben gondoskodjanak a felmerült bármilyen természetű akadály elhárításáról. Az anyagi ösztönzés okszerű és helyes alkalmazásával is elő kell segiteni a feladatok megvalósítását. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa az épitőipar területén folyó verseny szervezésére forditson nagy gondot. Az 1964. évi épitőipari feladatainlcat ugy kell megvalósítani, hogy túlórát csak az engedélyezett és legszükségesebb mértékig lehet felhasználni. Ezért a munka eredményessége szempontjából a vezetés javítását, a munkafegyelem megszilárdítását és a munkások tétlensége legfőbb előidézőjét, a szervezetlen anyagellátását a legmi-ű mimálisabbra kell csökkenteni.