MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1964
11. ő. e. 1964. május 25. (197-252. o.) - 2. Az 1963-ban hozott, a gazdasági munka javítását célzó határozatok végrehajtása és a további teendők. Beszámoló 202-232 - Határozati javaslat. 233-238
M T i h a n y i Zoltán elvtárs: Hogy az egész nép-gazdaság '- ipar és mezőgazdaság egyaránt - egészségesen fejlődik, nem csak a helyes párt határozatok eredménye, hanem annak is, hogy a dolgozó magyar nép magáévá teszi a párt gazdasági politikáját és helyesen harcolnak azok végrehajtásáért. Mi, amikor napirendre tűztük a hozott határozatok végre hajtásának kérdését, ha a megye gazdasági helyzetét ele mezzük, azt a következtetést kell levonni, hogy ezek a határozatok helyesek voltak. Ma már nem csak a párttagok, hanem a pártonkivüliek is legalább olyan érdeklődót tanusitanak egyes határozatok végrehajtását illetően, mert tudják, hogy az ő érdeküket is szolgálják ezek. Éppen azért jobban meg kellene szervezni azt, hogy megismerjék a határozatokat. Arról van szó, hogy hoz a megyei pártbizottság sok határozatot, ezek részben a Néplapban szerepelnek, mint sajtó közlemény, azonkivül a pártbizottsági tagok megkapják, de véleményem szerint az egész széles tömegekig nem minden esetben jutnak le a határozatok, s igy nincs meg a megfelelő tájékozottság. Csak egy példát emlitek; Nagyon keveset foglalkoznak a végrehajtás ellenőrzéséi illetően az alaoszervezeteknél, ahol megvitatják az ipar vagy mezőgazdaság területén lévő problémákat, de á beszámoló nem tartalmazza teljesen azokat a feladatoka, amelyeket annak az ipari vagy mezőgazdasági üzemnek el kell látni, rre példa a műszaki fejlesztés, vagy az export-tervek teljesítésére hozott határozatok végrehajtása. Itt kétségtelen igen nagy a fejlődés, de ezek nincsenek kihasználva. Pl. Most fcjjnak a 64—évi tervek jóváhagyásai. Célul tűztük ki, hogy terven felül legalább 2o millió Ft-ot hozni kell. Ennyire szükség van. De közelharcot kell vivini a rejtett tartalékok feltárásáért, egyes igazgatókkal. Itt egy kis tespedtséget tapasztalunk. Véleményem szerint az alapszervezetek is felelősek azért, hogy nem tudjuk felrázni az embereket, de ha a vezetés szemlélete ilyen, akkor nem lehet csodálkozni. Az a javaslatom, hogy ugy a járási, városi bizottságok tagjai többet vegyenek részt üzemi alapszervi taggyűléseken, amikor a határozatok megvitatásáról van szó. A mezőgazdaság kérdéséhez; pl. tavaly augusztusban igen kiéleztük a mezőgazdasági beruházások problémáját. Ennek ellenére is 26 millió forint áthúzódás van. Igaz közre játszott a téglahiány is. Sólyom elvtárs foglalkozott egy gondolattal, én is felvetném ezt. El kell gondolkodni a sok ülésen és ezek elé terjesztendő anyag-készitéséről. Ez is leköti aanak az apparátusnak a figyelmét, akik hivatva vannak annak végrehajtására.