MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1964

11. ő. e. 1964. május 25. (197-252. o.) - 2. Az 1963-ban hozott, a gazdasági munka javítását célzó határozatok végrehajtása és a további teendők. Beszámoló 202-232

- 17 - - M A pártbizottság mai tanácskozásának nem az a célja és feladata, hogy az iparra vagy a mezőgazdaságra vonat­kozó egy-egy határozat sorsát mérje fel részletességgel, hanem azt kell megvitatnunk, hogy határozataink végre ­hajtása közben milyen főbb tapasztalatokat szereztünk és a tapasztalatok alapján, melyek a további tennivalóánk. Az iparban és a mezőgazdaságban elért eredmények párt ­határozataink helyességét bizonyitjak, összefoglalóan azt állapithatjuk meg, hogy az adott időszakokban hozott ha ­tározataink szinte teljes egészében megalapozottaknak, reálisoknák, célravezetőknek bizonyultak. Meg kell mondanunk, hogy egyik, vagy másik határozatunk nincs teljesen végrehajtva, •^nnek okát keresve nem azt állapíthatjuk meg, hogy a határozatban van a hiba, hanem azt, hogy egyrészt nem volt kellően megszervezve a végre­hajtás és ellenőrzés, másrészt az érdekeltek nem tanusi ­tottak kellő felelősséget az adott határozatok sorsa iránt vagy a végrehajtás folyamatban van. A lemaradás a mulasztás okai között szerepel az is, hogy az érintettek, az alsóbb szervek, a dolgozók nem mindig szereztek tudomást a rájuk vonatkozó párthatározatokról, illetve előfordult, hogy egyszerűen semmit sem tudtak a határozatokról. Ezekről a kérdésekről még szükséges lesz beszámolóm során rézletesen szólni. Itt van pl. az ipartelepítés. Annak idején a megyei párt­értekezlet foglalkozott vele, időközben szerzett tapasz ­talataink és a most legutoljára végzett ellenőrzéseink so­rán azt állapithatjuk meg, hogy a megyei tanács illetéke­sei és az érdekelt járások vezetői állandóan napirenden tartják ezt a nagyhorderejű kérdést. Foglalkoznak vele, keresik a megoldás lehetőségeit, kilin­cselnek minisztériumokban, más országos főhatóságoknál, tehát gondjuk van arra, hogy fejlődjék iparunk, hogy tele­püljenek ujabb és ujabb ipari létesítmények.

Next

/
Thumbnails
Contents