MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1964

11. ő. e. 1964. január 15. (2-114. o.) - 1. Feladataink a központi bizottság 1963. december 5-i határozata alapján. Beszámoló: 13-39

A pártbizottságoknak és pártszervezeteknek az állami szervek te­vékenységét fokozottabb figyelemmel kell kisérni és rendszeresen ellenőrizni. Arra törekedjenek, hogy az állami szervek feladatai­kat nagyobb előrelátással, hatékonyabban, következetesebben hajt­sák végre. Érvényesziteni kell az állami szervekben dolgozó veze­tők és beosztottak tekintetében a tervek teljesítéséért való fe­* lelősséget, amellyel a pártnak és a népnek tartoznak. Az állami szerveknek fel kell ismerni, hogy az 1964-. évi - a korábbi évek­től eltekintve nagyobb feladatot jelentő - népgazdasági tervek teljesitését, az eddig gyakorolt módon nem tudják teljesíteni. Munkájukban az irányítás, ellenőrzés, a gazdasági munka szervezése és végrehajtása tekintetében feltétlenül javulásnak kell beállni és a gazdaságvezető tevékenységük minőségi változással kell, hogy együtt járjon. Ipar: Az 1964. évi népgazdasági tervek teljesítésével járó feladataink igen nagyok, teljesítésüknek azonban megvan a reális alapja. A Központi Bizottság határozata alapján 1964-ben országosan az ipa­ri termelést 7 %-kal, s ezen belül az exportra történő termelést 6,7 %-kal kell emelni. A határozatból adódó feladatok 1964-ben megyénkben különösen a tanácsi ipar tekintetében feszitettek. A tanácsi könnyűipar 1964. évi teljes termelési terve 2o,7 % növekedést ir elő. A'termelé­kenységi mutató az 1963. évi bázishoz viszonyított; 8,2 %-kal növekszik. B tervszámok azt mutatják, hogy a tanácsi iparban ugy a mennyiségi, mint a minőségi mutatókban nagyarányú növekedés van előirányozva. Hasonló arányú növekedésre hosszú évek óta nem volt példa és a tanácsi ipar növekedési üteme általában felülmúlja a minisztériumi és szövetkezeti ipar részére előirányzott felada­tokat. Igen nagy feladatok előtt áll a megye épitőipara is. Az 1964. évi tervek a termelés volumenének növekedését a minisztériumi iparnál 23»9 %-han, a tanácsi építőiparnál 25,7 %-ban irányozzák elő. Az 1963. évi bázishoz viszonyitva különösen a tanácsi Tatarozó Vál­lalat termelésének volumene nő nagymértékben, 59 %-kal. A válla­lat tervének teljesitése igen nagy feladatot jelent a megyei ta­nács és a vállalat vezetői, dolgozói részére. A vállalat tervét

Next

/
Thumbnails
Contents