MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1964
11. ő. e. 1964. május 25. (197-252. o.) - 2. Az 1963-ban hozott, a gazdasági munka javítását célzó határozatok végrehajtása és a további teendők. Beszámoló 202-232
^JWTisztelt Pártbizottság ! Kedves Elvtársak ! Megyei pártbizottságunknak arról számolok be a Végre hajtó Bizottság nevében, hogy hol tartunk, milyen ta pasztalatokat szereztünk a gazdasági épitő munkánkra - az utóbbi egy, másfél évben - hozott párthatároza tok végrehajtásában. Időszerű ezt a témát ülésünk napirendjére tűzni. Mint emiitettem, gazdasági jellegű határozatokról lesz majd szó. Azoknak a határozatoknak végrehajtása során szerzett tapasztalatokat vesszük számba, amelyeket pártunk VIII, kongresszusa, a Központi Bizottságunk, a Megyei Pártértekezlet, továbbá a Megyei Pártbizottság és a Végrehajtó Bizottság, az ipari és mezőgazdasági termelés fejlesztésére hozott. Mint ismeretes pártunk 1962. november 20-24.-e között megtartott VIII. kongresszusán a Központi Bizottság megállapította: * Hazánkban befejeztük a szocializmus alapjainak lerakását, népünk elmondhatja, hogy a szo cializmus nemaetközi erőivel Összefogva és rájuk ren dületlenül támaszkodva, a szocializmus építésében el ért vívmányaink visszavonhatatlanok és orökérvényüek • A magyar nép a szocializmus teljes felépítésének kor szakába lépett. A politikai harc megvivott döntő sikereit méltatva a kongresszusi beszámoló hangsúlyozza, hogy ; " a kapitalizmust most más területen kell legyőzni, olyan területeken is, ahol a legnagyobb és legszívósabb a régi vl lág maradványainak az ellenállása. A szocializmus az zal lesz véglegesen, teljesen úrra a kapitalizmuson, hogy megteremti a munka magasabb termelékenységét és a javak nagyobb bőségét.