MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1963
9. ő. e. 1963. július 17. (143-200. o.) - 1. Pártunk tömegkapcsolatainak helyzete a VIII. pártkongresszus határozata alapján. Előterjesztés: 145-165 - Határozat: 166-171
Véleményem szerint ez utóbbi a mi viszonyaink között az egyik legnagyobb ellenség. Ezek, ";&& ilyen nézetet valló emberek minden időre biztositani akarják magukat és még csak felelősségre sem lehet őket vonni. Ez egy igen rossz társadalmi kór, amellyel szemben a leghatározottabban fel kell lépni és munkánkat ugy irányítani, hogy az emberek a dolgok folyásába egyszerűen ne nyugodjanak bele. Megemlítendő az is, hogy helyes az a birálatj ami a vezetőket éri intézkedéseik folyamán, ha helytelenül járnak el. Igaza van Bogó elvtársnak abban, hogy mi az elmúlt években már annyi önkritikát gyakoroltunk, hogjy 2o évig is elég belőle. Gondolom, hogy ezt Bogó elvtárs jelképes megfogalmazásnak vette és nem komolyan gondolta. Látni kell, hogy a mai nappal elkövetett hibáért, a legjobb szándék mellett is csak holnap lehet önkritikát gyakorolni és ezt a vezetőknek is szemelőtt kell tartani. Sajnos a sajtónál is van olyan hiba, hogy a vezetők bírálatát túlzásba viszik és nem veszik kellően figyelembe azokat a körülményeket, amelyek között dolgozniok kell. Sékszor ilyen eljárással elveszik a kedvüket, közömbössé teszik őket. Véleményem szerint nem ártana néha a tömegek, illetve egyes dolgozók által elkövetett helytelenségeket is felvetni, természetesen megfelelő módon. Lényegében minden szerv tevékenysége is azon keresztül mérhető le, hogy milyen a kapcsolata a tömegekkel. Ha pl. a tanács vagy más tömegszervezet nem jól szervez meg valamit, végső soron a párt és tömegek kapcsolatában nyilvánul meg. Igaza van a beszá-' mólónak és egy-két elvtársnak, hogy a tanácsi munkában is még igen sok hiba van. Ez egy igen szerteágazó terület és nem lehet vitatni, hogy a tanács és a "tömegek kapcsolatában még igen sok . a javítani való. A párt és a tömegek kapcsolatában a p'árt vezető szerepének állandóan erősödni kell. Az utóbbi időben a párttagok között is kételyek merültek fel, hogy biztositva van-e a párt vezető szerepe, nem érte-e csorba, amit egy-két központi intézkedés alapján vontak le. Ilyen volt pl. a származás kérdésének eltörlése is az iskolákban, vagy az, hogy pártfunkció kivételével pártonkívüli, is betölthet minden funkciót. Ezek a nézetek abból fakadnak, hogy a fejlődés bizonyos szakaszában a párt vezető szerepe másképp jelentkezik. /Pl. más volt a helyzet 1956-ban, amikor a párt vezető, szerepét közvetlen lehetett érezni,- vagy 1961-ban, amikorra mezőgazdaság szocialista átszervezését a párt fogta össze. Utána viszont bonyelültabban vetődnek fel a kérdések és ezért nehezebben látják meg a párt szerepét. A párt vezető szerepe van biztositva mindenütt, ahol a párt politikája érvényesül és ezt nem minden esetben a kommunisták száma határozza meg; Felvetődik az a kérdés is, hogy esetenként "beavatkozik" a párt egyes tanácsi vagy tömegszervezeti dolgokba. Azonban ennél a kérdésnél is differenciálni kell. Pl. az egyik vezető állás betöltésénél Németh elvtárs helyesen mutatott rá arra, hogy helyileg is lehet biztositani a káderszerzést, nem kell más megyéből hozni. Az ilyen jellegű "beavatkozást" természetesen csak helyesen lehet értelmezni, olyan természetűek ezek, amiből megfelelő elvi következtetéseket kell levonni és legtöbbször ezekre szükség van a káderek elosztása tekintetében.