MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961
7. ő. e. 1961. március 10. (2-57. o.) - 1. A kaposvári járási pártbizottság jelentése a központi bizottság és a megyei pártbizottság 1960. februári határozatának végrehajtásáról az állattenyésztés területén. Szóbeli jelentés: 4-14 - Határozat: 56-57
^\o H^ Szirmai Jenő elvtárs összefoglalója: Azt hiszem a beszámolók, a vita és az összefoglalók alapján meg lehet állapitani, hogy helyes volt ilyen formában napirendre tűzni a kérdéseket. Növelte ez a járási pártbizottságok felelősségérze tét. kicsit jobban elmélyednek a határozat tanulmányozásában, a ^ járásra vonatkozó hatásfokán, azon hogy hogyan dolgoztak, mi voltP az eredménye. Ez a járási pártbizottságok munkájában komoly segítséget ad és a Megyei Pártbizottság is tájékozódva van, hogy hogyan hajtottuk végre saját határozatunkat. J A beszámolók arról győztek meg bennünket, hogy azok az elvek, célkitűzések, amelyeket tavaly a pártbizottsági ülésen elmondtunk helyesek voltak, az élet bizonyltja ezt, mert jelentős részét a járások már végrehajtották. •^ét felvetett probléa volt: a gyümölcstelepités - amit Mandik elvtárs szépen megkerült a beszámolójában, - arról nem beszélt, hogy nem telepitették el a gyümölcsfákat, még a forgatást sem végezték el. Akkor is illett volna róla beszélni, hogy ebben a hónapban, illetve tavasszal a telepítés megtörténjen. Javaslom, hogy a Megyei Pártbizottság fogadja el, hogy a fonyódi elvtársak egy hónapon belül a látiányi problémát rendezzék - lókérdés, háztáji és egyebek, - ami ténylegesen nem most jelentkezett. Ha ismerik, ideje, hogy rendezzék. /Határidő: április lo,/_ Horváth János elvtárs javaslatát nem tartom szükségesnek határozatba hozni, tekintettel, hogy eredeti határozatunkban szerepel ez. Javaslom, hogy fentiek figyelembe vételével a Megyei Pártbizottság fogadja el a beszámolókat. A Megyei Pártbizottság a beszámolókat egyhangúlag elfogadta. A Megyei Pártbizottság tavaly februári határozatát módosítani kell. Ezt az élet veti fel, A VB. az alábbiakat javasolja módosítani : 1./ A termelőszövetkezetek közös állatállománya területén sza2?vasmarha és sertésnél a tenyésztési munlía és a minőség megjavítása a fő szempont. Nem vonatkozik ez természetesen azokra a teimelőszövetkezetekre, ahol még megfelelő közös alap nincs, vagy ahol újonnan alakultak és most kell megteremteni a közös alapot, 2,/ A tenyésztési és hizlalás! munka felté1d.ének megteremtésével a jelenleg rendelkezésre álló férőhelyek olyan állapotának megteremtésére törekedni, amely a tenyésztést és hizlalást gazdaságossá teszi, A megye rendelkezésre álló beruházási kereteit ugy használjuk fel, hogy egy-egy termelőszövetkezet állattenyésztését tegyük olyanná, amely lehetővé teszi a gazdaságos tenyésztést. A központi anyag mellett gondolunk a termelőszövetkezetek saját erő beruházására is. 5./ Javasoljukj hogy az állatgondozók részére /tekintettel, hogy a szubjektív feltétel megteremtése nagyon fontos/, ahol a termelőszövetkezet gazdasági helyete megengedi, ahol a munka-