MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1959
4. ő. e. 1959. június 5. (78-135. o.) - 1. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének helyzete Somogy megyében, és az előttünk álló feladatok. Jelentés: 83-103
- 14 -£4 G2 A növényápolási munkában lemaradás van a kukorica műveléssel a sok esőzés következtében. Egyébként a tsz-ek szántó-földi mutokát aavárta la nul folynak. A tsz-ek tagságának 8o-9o százaléka részt vesz o munkában. Somogy megyében a tez-ek gazdasá;,i megszilárdítása terén legnagyobb gondot a közös állatállomány férőhelyének megoldása okozott, mivel a férőhely zömét kisparaszti istállók átalakitáfával vagy korábban tsz kezelésében lévő nagyobb istállók felujitása utján Lehet megoldani. A tsz-ek részére rendelkezésre álló hosszúLejára tu beruházási hitel több mint bármikor volt a megyében, de ez csak igen kirmértékben elégiti ki 8Z igényeket. Eendeikezésre áll mintegy 45 millió Ft. hosszuLejár3tu hitel, melyből 4o millió építkezési célra fordítandó. Ezen beiül lo millió a tavaly december ben mór működő tsz-eknél, 15 millió az uj és területileg megnövekedett tsz-eknéL kerül felhasználásra uj istállók épitésére. Ennek Lebontása járásokra, illetve a tsz-ek megtörtént, s 5»2oo.ooQ. forint értékben a kiviteLezés is rövid időn belül megke^flí/aik, Ars uj és teraLetiLeg megnövekedett szövetkezeteknek 15 millió forintot ugy bocs ojtottunk rendelkezésére, hogy azt a kisüzemi épületek átalakítására forditsák, a helyi anyagok felhasználásával, hogy azok ideiglenesen nagyüzemi állattenyésztésre és hizlalásra hasznosíthatók Legyenek. Hitelekből a főbb épületfajtáknál az alábbi mennyiség megépitésénez nyújtunk segitséget a termelőszövetkezeteknek: szarvasmarha istálló uj és átalakitás sertesfiaztató sertéshizlalda juhhodály ma gtár dohánypajta góré loo69 férőhely 951 " l5oo " 475o " 466 vagon 29 kh. 132 vagon Az uj istálók építésénél zavart okoz, bogy azok mindegyikének megépítésére nem jelölték még ki az épitő állami válla La tok. A tervezett 26 uj 5o férőhelyes és 6 uj Loo férőhelyes mállóból egyenLőre csak Lo építését kezdi meg az épitő váiLaLatj a többi kezdése a második féLévre várható.