MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1959
4. ő. e. 1959. április 25. (38-77. o.) - 1. A Somogy megyében dolgozó munkások politikai, gazdasági és kulturális helyzete. Jelentés: 41-52 - Határozati javaslat: 53-55
Hevesi János elvtárs kiegészítője az Írásos anyaghozt Tisztelt Pártbizottság! Redves Elvtársak! Feltétlenül szükséges, hogy az anyaghoz néhány gondolatot hozzáfűzzünk, annál is inkább, mert ezt az anyagot mar meg kellett volna tárgyalni a Megyei Pártbizottságnak, A Központi Bizottság tavaly hozta a határozatot, - és hónapokkal ezelőtt a Megyei Partbizottság által, 111. annak ipari osztálya által Összeállított néhány brigád megvizsgálta a munkásosztály helyzetét Somogy megye ipari üzemeinél és kb. másfél, két hónappal ezelőtt elkészítette a jelentést. Azóta az Ismert okok közbejöttével húzódott a megyei pártbizottság elé való terjesztés. Az anyag elkészítése és a határozat megjelenése óta néhány dologban változás állt be, ami a munkásosztály helyzetét illeti. Pl. a nyugdijkerdés rendezése. A Politikai Bizottság határozata előírja, hogy a nyÉgdijakat rendezni kell általában minden réteg felé. Ez megtörtént. A Politikai Bizottság határozatában szerepel a családi pótlék rendezése. Ez is lényegében megvalósult. E két határozat megvalósulása Somogy megye munkásai között igen nagy örömet és lelkesedést váltott ki. Az anyag 4 oldalán a harmadik bekezdésben optimizmus helyett opportunizmust kell érteni. Bizonyos mértékig módosítani kell a 4. oldalon a húsüzemmel kapcsolatos megállapítást, ami arra vonatkozik, hogy felsőbb vezetők nem engedték bíróság elé állítani a húsüzem egyes vezetőit, akik visszaéléseket követtek el. Feltétlenül fontos néhány szót szólni erről magyarázatképpen. A vizsgálat kiderítette, hogy nem olyan természetű dolog volt, hogy bíróság elé kellett volni vinni, - ezért nem került bíróság elé. Amikor az anyagba belekerült, valóban a népi ellenőrzési bizottság nem elég mélyreható vizsgálata alapján ugy nézett ki, hogy nagymérvű a visszaélés. Az utólagos vizsgalat alapján derült ki, hogy nem olyan nagymérvű. A bizottság tagjai, amikor november-decemberben ki lettek küldte,a munkások a választás előtti tanácsi vezetőkről mondták el véleményüket, őket bírálták. Erre az időre vonatkozólag kétségtelenül Igazságos volt a bírálatuk. Azonban a választások során bekerült vezetők ma már egészen máskép dolgoznak, mint a választások előtt. Véleményem szerint ma már máskép kell értékelni a munkások viszonyát a parasztsághoz is. Amig a tsz mozgalom nem öltött ilyen nagy arányokat, valóban ugy állt a kérdés a munkások között, hogy azt látták, ho&y a párt és kormány több kedvezményt ad a dolgozó parasztságnak. Azonban amikor a tsz mozgalom ilyen nagy arányokat oltott és a parasztság tömegesen lépett a tsz-be, véleményem szerint ezt a kérdést ma mar máskép kell értékelni a munkások között is. Ma már inkább a munkások között az van elterjedve, ho^y azt keresik, kutatják - kicsit sajnálkozás is ez egyik-másik területen a parasztság felé - hogy szegény parasztokat most bekényszeritik a tsz-be, és ml lesz majd velük. Van olyan nézet is a munkások között, hogy a párt és kormányzat nem-e követett el megint olyan hibát, mint 1956. októbere előtt, hogy erőszakkal szervezte a tsz-eket. Ezt nekünk látni kell és éppen ebből kiindulva bizonyos mértékig a munkások felé olyan politikát kell^folytatni és hathatósabban, hogy a munkásosztály nagyobb felelosséget érezzen a mezőgazdaság szocialista átszervezéséért.