MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1959
4. ő. e. 1959. március 17. (2-37. o.) - 1. A központi bizottság márciusi ülésének határozata, s ennek tükrében a Somogy megyére háruló feladatok. Szóbeli tájékoztató: 4-16 - Határozati javaslat: 17-21
. . .-ww ^ A tejszövetkezetek helyzetével kapcsolatban el szeretném mondani, hogy Horváth elvtárs ragaszkodik ahhoz, hogy maradjanak meg. Megvizsgáltuk Mernyén a tejszövetkezet helyzetét. A mi javaslatunk az, hogy ne maradjon meg. Vegye át a tsz. És ő kössön szerződést a különböző vállalatokkal szállitásra. Szeretnénk, ha ebben a kérdésben egységes állásfoglalás lenne. A különböző üzemek átadásával kapcsolatban is egységes álláspont kell, hogy legyen a helyi adottságoknak megfelelően. Egyes helyeken olyan jelenségek vannak, hogy magasak az értékelések. Ezt a járási mezőgazdasági osztálynak kell jóváhagyni. Mi utasitottuk a járási mezőgazdasági osztályokat, hogy a magas értékelést ne hagyják jóvá. A brigádszervezetek kialakításával kapcsolatban a növénytermesztő brigádok mellé nem mindenhol kötötték oda megfelelően arányosan a fogatos munkacsapatokat. Véleményem szerint ez helytelen. A föld arányának megfelelően kell a fogatos munkacsapatokat is a növénytermesztő brigádokhoz beosztani. A később kialakult munkaszervezetek kiépitése: Az a véleményünk, hogy a kapások területé* családokra, tagokra időben fel kell osztani. De ezt tovább kell vinni a kaszálások idejére és az aratóbrigádok megszervezésére is. Amit géppel nem tud lekötni a tsz. arra megfelelő munkacsapatok kiépitését biztosítani kell. így nem maradhat sehol Somogy megyében egyetlen négyszögöl lekaszálatlan terület sem. Ha az utolsó napokban kapkodunk és általános kaatzálási brigáddal akarjuk megoldani, nem fog sikerülni, mintha előre tudjuk, hogy mire lehet számitani. Változatlanul sok a kölcsönbe kért vetőmagvak aránya. Pl. Göllében 32o mázsa árpabóib 2oo mázsát kölcsön kérnek, amit semmi sem indokol olyan gazdag községben, mint Gölle. Az állami tartalékterületekre, ahol szükséges mi feltétlen biztositjuk a vetőmagot, de ott ahol ez nem indokolt, feltétlenül össze kell szedni. A bevétel és kiadási költségvetés készitésénél több probléma -vetődik fel. Sem a szakembereink, sem aki nézi és általában ezt a munkát csinálja lent a területen, nem rendelkeznek olyan átfogó képpel, hogy megfelelő tervezést készitsenek. Az a tapasztalat, hogy némelyik községben 2o-3o százalékkal kevesebb vetőmagot szedtek össze, mint pl, azelőtt a község burgonyáterülete volt. Meg kell nézni az előző évi statisztikát,^ hogy mennyi volt a község burgonyaterülete. Ha nagy az eltérés, biztositani kell a vetőmagot, mert Somogy megyében ez rendelkezésre áll. Egyetértünk azzal, amit Tömpe elvtárs felvetett, hogy a silókombájnok legyenek előtérbe helyezve, mert azok sokkal többet tudnak segiteni. Horváth János elvtárs /MÉSZÖV/ Amit Deák elvtárs felvetett a tejs'zövetkezetekkel kapcsolatban, hogy a tsz-, községekbe vonjuk össze, erre van lehetőség, de nem ugy, mint Mernyén. Itt a tejszövetkezet elnöke jelentette, hogy feloszlatom, mert erre nincs szükség. Azt mondja, hogy az a 3.000 Ft. jó lesz a szövetkezetnek. Közölhetem az elvtársakkal, hogy ez a tejszövetkezet veszteségesen működött