MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1959
4. ő. e. 1959. március 17. (2-37. o.) - 1. A központi bizottság márciusi ülésének határozata, s ennek tükrében a Somogy megyére háruló feladatok. Szóbeli tájékoztató: 4-16 - Határozati javaslat: 17-21
Pl. a járásban somogyudvarhelyen 58o család lépett be a termelőszövetkezetbe és ezek mind azt kérik, hogy a községbe a bekötőutat épitsük meg valahogy, mert nagyon rossz a közlekedési lehető ségük. Legalább loo km. utat spórolnának meg az olajosok is, s pénz szempontjából egy év alatt megtérülne. A járás területén elég sok olyan ember van, aki képességénél fogva megfelel termelőszövetkezet vezetésére. A járásban mezőgazdasági szakemberek is elég jelentős számban vannak. De nagyon sok olyan ember van, aki nem rendelkezik mezőgazdasági szakiskolával, de általános képzettsége olyan, hogy kb. eléri a mezőgazdasági technikumi végzettséget. S ezek az emberek, akik tapasztaltak nem szivesen látják a fiatal, mezőgazdasági technikumot végzett embereket, akik tudományosan magyarázzák a mezőgazdasággal kapcsolatos problémákat, szakkérdéseket, de a gyakorlatban még nincsenek eléggé kiképezve. Másik ilyen uj probléma, hogy egyik-másik helyen a termelőszövetkezetek elnöke lett a községi Tanács elnöke. Ilyen helyek Berzence, Inke, Porogszentkirály, ezeket a funkciókat nem is fogjuk betölteni ujabb emberekkel, hanem a termelőszövetkezetek vezetői akik foglalkoznak a termelőszövetkezeti parasztok problémáival mint állami funkciót elfogják tudni látni ezt a feladatot is. A gépállomások munkájáról szólva: a gé^pállomás az utóbbi időben kiküldte az embereit a termelőszövetkezetekbe és ugy néz ki, hogjy nem lessz olyan időszak, hogy a gépállomásoknak nem lessz elég munkájuk. Iharosberényben, a gépállomáson kivül 32 pár ió szántott, s ezen kivül a gépállomásról 32 tratkor. Azt gondolom, hogy a gépállomásoknak 253 aratógépre lenne szükségük feltétlenül. Nekünk a járásban, kb. 12oo normálhol terület van leszerződve aratásra. C a á k v á r i János elvtárs Kaposvár: A Központi Bizottság határozatával teljes egészében egyetértek. A mezőgazdasági szocialista átalakításával kapcsolatosan a városban is vannak olyan vélemények, hog^ a meglévő termelőszövetkezetek megszilárdítása feltétlen szükséges. Amig az elvtársak kint a területen derekasan megálltak a helyüket, addig itt a városban bizony elég sok probléma akadt. Ez természetes is, mert a harcai jár. Legalábbis mi azt állapítottuk meg, hogy amíg a mezőgazdaságban jó eredményeket értünk el, addig az iparban problémák keletkeztek. De probléma ke. letkezett sok más területen is. így pl. a Mozinál Dobozi - Szélvihar - c. filmjét adták elő, és valósággal pangott az ürességtől a mozi. Vagy pl. probléma az Ady Endre utcai kollégiumi öngyilkosság, amit felróttak annak, hogy a gyerek paraszt szülőktől származik és biztos azért lett öngyilkos, mert szülei most léptek be a termelőszövetkezetbe. Mersze ilyen hireknek az okát ha megvizsgáljuk sok olyan dolog jön ki mint az is, hogy abbé a kollégiumban kaposvári családok gyermekei is bentlaktak. Pl. Szálai ügyvéd kis« fia. Vagy kulák szülők gyermeke kapott kollégiumi ellátást. Éppen ezért szükséges, hogy a Megyei Tanács Oktatási osztályának illetékessel ezt a kérdést alaposabban megvizsgálnák, hogy az állam ki részére ad olyan támogatást, hogy kollégiumi ellátást ad gyermekének. A másik probléma, hogy felkerestük a város környéki termelőszövetkezetek tagjait, hogy a piacon létesítsenek árusitó standokat zölc ség árusitására vonatkozólag, hogy a városnak a zöldellátása bizt< sitva legyen. Eddig azonban még semmi hir erről se. A másik hasonló probléma a budapesti üzemek telepeinek az átadása, ami most folyik sorozatosan, a Kábel és Sodrony és stb. üzemekkel.