MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1957
1. ő. e. 1957. december 5. (43-73. o.) - 1. A megyei pártbizottság, a megyei tanács és a tömegszervezetek együttes téli felkészülési tervének elfogadása. Javaslat: 45-71
\J\ - 11 j,/ Az állami gazdaságoknak és gépállomásoknak/az mellett, hogy e gépállomás a körzetében lévő összes termelőszövetkezetek munkájáért felelős/ a megyei igazgatóságokba járási pártbizottságok első titkárai határozzák meg konkrétan, hogy egy-egy gépállomás, illetve állami gazdaság mely .községben felel konkrétan a termelőszövetkezet létrehozásáért, ill. a meglévő szövetkezetek közül melyiket sep.iti p Oldás nagyüzemmé fejleszteni. Határidő : december lo. Felelős t Illés Dezső, Nagy Árpád, Abonyi Pál és J.B. első titkárok. k./ A mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos feladatoknál elsősorban a tsz-ck tagságára kell támaszkodni. , Őket kell meggyőzni ennek szükségességéről és, hogy ők maguk agitáljanak, dolgozzanak ennek érdekében. Szórt egy hét *•* időtartalomra felelős elvtársakat kell megkérni, hogy a tsz-ők pártszervezeteinek nyújtsanak segitséget a kommunisták meggyőzéséhez és a kommunistákon keresztül a tsz tagság meggyőzéséhez, A kioktatás és a kiutazás Határideje ; december 1. Felelős: Illés Dezső* 1./ A tsz-ek pártszervezeteit a tsz-ek megszilárdítására, belső rendjének, munkafegyelmének megjavítására, a kommunisták példamutatására kell ösztönözni. Ezért a téli hónapok alatt a megyei és járási pártbizottságok együttes megállapodása . alapján meghatározott napirendi ponttal két taggyűlést kell tartani, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozzék. Széket a taggyűléseket alaposan elő kell kósziteni mezőgazdasági szakemberek, szövetkezeti mozgalomhoz értő emberek bevonásával. Meg kell hivni rá egynéhány pártonkivüli szövetkezeti tagot is, Az első taggyűlést januárban, a másodikat márciusban kell megtartani, Felelős : KB. PTO. mezőgazdasági osztály vezető, járási első titkárok. ./-