MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1957

1. ő. e. 1957. szeptember 13. (2-42. o.) - 1. Somogy megye mezőgazdaságának helyzete, fejlődésének iránya, különös tekintettel a termelőszövetkezeti mozgalomra. Jelentés: 3-15

És ha jól, rosszul, mindig nem is alaptalanul. A párt felsőbb szervei el voltak foglalva egy sor más feladattal és el kell mondani nyugodtan, hogy sokat segitettek a különböző szervek. A bank emberei komoly segítséget nyújtottak a szövetkezetek megszilárdításához. Az eredményeket feltétlenül figyelembe kell venni és helyes, ha abból a tényből indulunk ki, ahonna el­indultunk. Most is változatlanul legdöntőbb feladatunk, hogy a termelés terén menjünk előre. A vitának és jelentésnek is van negativ oldala. Különösen kellene foglalkozni az egyéni paraszt gazda­ságokkal Somogy megyében. Pedig a földterületnek 80 %-a az egyénileg dolgozó parasztok kezében van. Helytelen volna ezzel a ténnyel nem számolni, mert nem tudnánk megfelelően előre jut­ni. Ezért, amikor beszélünk a termelés emeléséről nem kell külön kifejteni, mit értünk ezalatt. Mindkét területen,van sok tenni­valónk. Mem kell félni attól, hogy a kisparaszti gazdaságok e­melni tudják a termésátlagukat, és hogy bizonyos esztendőkben a közópparesztok akkumulálni is tudnak, ettől nem kell félni, ellenkezőleg a rendelkezésünkre álló eszközökkel segiteni kell, hogy a kisperaszti gazdaságok is tudják emelni termésátlagukat. Persze, ennek korlátai vannak, és azokon tul nem mehetnek. Az élet bebizonyitja nekik, hogy a nagyüzemi gazdákodás előnyüsebb, mint a kisparcellás gazdálkodás. Ehhez tartozik az a kérdés, hogy vetőmag, ajhaállat, gépek, és ami fontos volna az egyéni parasztgazdaságok területén, az állattenyésztésnél rét és lege­lők rendbehozáse, nagyon fontos volna. Illés elvtársnak igaza va: amikor szocialista bázisról beszél falun. De vigyázni kell, hogy ne helytelenül értelmezzük. Ma nemcsak azok hallgatnak a párt szavára, falun akik pártba, termelőszövetkezetbe vannak, hanem a parasztok jelentés része ha még termelőszüvetkezetbe nem is léptek be. A Párt befolyása október előtt nem volt olyan, mint most a paras tok között. Ezt a kérdést, nem szabad hogy mellőzzük, mert a parasztokhoz való viszony kérdésében, a parasztoknak a párthoz államhoz való viszonya kérdésében, nagyon sokat kell még tenni. Nem szabad elfelejteni, hogy munkánkban, tevékenységünkben a sze génypsrasztokra kell támaszkodni. Minden eszközzel segiteni kell őket, hogy boldoguljanak. Ha a birtokeloeztást vizsgáljuk nem mindég mutatja meg, hogy kinek a kezében van a birtok. 29 % ami a parasztgazdaságokra esik, ha a birtokmegoszlást vizsgáljuk. Annyit jelent, hogy a fele föld a közópparasztok kezében van somogymegyében. De azt is jelenti, hogy a középparaszt megnyeréséről nem mondhatunk le, sem politikai, sem gazdasági téren. Ma, legjobban a szegónypa­rasztok jönnek a szövetkezetbe, de van somogymegyében olyan szövetkezet is, amely tiszta középparcsztokból áll. Ha kicsit jobban dolgozunk, biztos, hogy a középparasztok részéről meg­indulás lenne a termelőszövetkezetek felé. Hogy előre tudjunk jutni némely fontos kérdés megoldásával szövetkezeti mozgalom részére megkell őket nyernünk. Nagyon fontos, a meglévő terme­lőszüvetkezetek megszilárdítása. Ez a legdöntőbb feladatunk. t.

Next

/
Thumbnails
Contents