MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1989

8. ő. e. 1989. április 15. (2-202. o.) - 1. Vita az MSZMP XIV. kongresszusáig szóló megyei politikai feladatokról. Javaslat: 91-104 - Állásfoglalás: 155-164

12 A kormány döntéseit megfontolatlannak, meggondolatlannak tartják, a szavahihető­sége a vezetőknek lényegesen csökkent. Egyre többen hangoztatják, hogy a miniszté­riumok élén megfelelő személycseréket várnak. Amennyiben az nem lesz meg, ugy mint a kormánypárt, az MSZMP is a választásokkal lehetetlen helyzetbe fog kerülni. Ezáltal vezető pozicióját el fogja vesziteni, amely a taglétszám rohamos csökke­nését vonja maga után. Nagy szükség lenne egy hosszabbtávú gazdasági programra, amely mögé fel lehetne sorakoztatni nem csak a párttagságot, hanem a nemzetet is. Az ifjúság megnyerése létkérdés a párt számára. Jelenleg az ifjúság jelentős részét már a párt elvesztette, egy része ingadozik. Amennyiben a fiatalságot nem tudjuk megnyerni, a pártmunkának nincs jövője. A megnyerés érdekében nem szavakra és kinyilatkoztatásokra van szükség, hanem tet­tekre. Ezt figyelembe véve egyetértek a Somogyi Néplapban megjelent KISZ felhívás­sal és azt meg is akarom erősiteni. Külön ki szeretném emelni és első helyre tenni: - a fiatalok lakáshoz való jutásának esélyét és annak megteremtését. Tudom, hogy ez több milliárdba kerül, de jelentősége a milliárdoknál is fontosabb. Teljesitése még annak árán is biztosítandó, hogy a jelenlegi tabu témának szá­mitó költségvetéshez hozzányúlni (pl. honvédelmi kiadások), mert ennek elmara­dása nagyobb belső veszélyt jelent, mint a külső veszély. És végül a párttagságunk kérését szeretném tolmácsolni. Azt az óhajt, hogy terem­tődjön meg az országos és megyei pártvezetőségen belüli egység. A fő energiát a jövő épitésére forditsák a vezetők. Utalva az utóbbi politikai bizottsági ülések­re és megyei végrehajtó bizottsági ülésre. RAPOSA LAJOS Marcali Tisztelt Pártértekezlet! Tisztelt Elvtársak! Az MSZMP megyei pártértekezletére való felkészülés során - a megyei pártértekezlet álásfoglalás-tervezetéről - a megyei politikai célokról és feladatokról tájékoz­tattam választóimat, megbizóimat, az alapszervezet vezetőségét és az alapszervezet tagságának egy részét. Az alapszervezet tagsága - kissé megkésettnek - de még mindig szükségesnek és ak­tuálisnak tartja a megyei pártértekezlet megtartását. A helyzet értékelésével alapvetően egyetért, a célok rövidtávú megfogalmazását reálisnak és megvalósít­hatónak tartja. Az alapszervezet tagsága élénk érdeklődéssel, kritikus elmével és bizakodó vára­kozással tekint a megyei pártértekezlet elé. Az alapszervezet leginkább foglalkoztató kérdések közül - kiemelve a legfontosab­bakat - az alábbi rövid összegezést terjesztem a Tisztelt Pártértekezlet elé. 1./ Az MSZMP megválasztandó uj, megyei tisztségviselői, az alapszervezetek kommu­nistáira támaszkodva, véleményüket kikérve és meghallgatva, döntéseikben a megye lehetőségeit mérlegelve, a tájjellegű érdekeket figyelembe véve politizáljon és hozza meg döntéseit. A kommunista közösségekkel közösen, állitsa vissza az elbi­zonytalanodott alapszervezetek tenniakarását, a párttagság hitét és bizalmát. Ha­tárolja el magát a személyi és csoportok önös érdekeitől.

Next

/
Thumbnails
Contents