MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1989

8. ő. e. 1989. április 15. (2-202. o.) - 2. A megyei pártbizottság tagjainak és tisztségviselőinek megválasztása. Szóbeli kiegészítés: 86-87 - Szavazó lapok: 127-128

17 Tájékoztatom az elvtársakat, hogy a szavazólapra való felvétel nyilt szavazás­sal törteik,s arra a jelöltek közül azok kerülnek fel, akik a szavazatok több mint 50 százalékát megkapják. Akkor nyilt szavazásra bocsátom egyenként az első titkári funkcióra javasol­takat. Megállapitom, hogy: 1 mellette: ellene: tartózkodott: H Megállapitom, hogy a szavazólapra mint első titkár jelölt felkerült, illetve nem került fel. 2 mellette: ellene: tartózkodott: 3 mellette: ellene: tartózkodott: A jelölőbizottság által jelöltek ügyében eszközölt szavazás után megkérdezni a küldötteket, hogy van-e valakinek még más javaslata első titkári funkcióra? /Ha van más javaslat, azt felszólitani a nyilatkozásra, vállal­ja-e a jelölést. Ha igen, akkor a személyt vitára bocsátani, majd megszavaztatni. Ezt követően le kell zárni a jelölőlis­tát és be kell jelenteni, hogy kik kerültek fel a szavazólapra./ Tisztelt Pártértekezlet! Felkérem a szavazatszedő bizottságot, hogy készitse el a szavazólapokat. Amig a bizottság dolgozik, megkérem a szavazatszedő bizottság elnökét, Boros János elvtársat, hogy ismertesse a szavazás módját. Van-e kérdés a szavazás módjával kapcsolatban? Kedves Elvtársak! Megkérem a szavazatszedő bizottságot, hogy osszák ki a szava­zólapokat. Elrendelem a titkos szavazást az első titkári funkcióra. A titkos szavazás lehetősége az előtérben felállitott szavazófülékkel biztosit­van van. A titkos szavazás idejére szünetet rendelek el, kérjük, hogy az épületet ne hagyjuk el, a munka folytatását csengővel jelezzük. SZÜNET UTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents