MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985

7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)

*» ír 84 Már az elmúlt évben számvetést végeztünk itt e megyében ós az or­szágosan is, mi a közművelődési intézmények munkásai, a különböző szintű pártszervek ós tanácsok, társadalmi és tömegszervezetek is akkor, amikor megvizsgáltunk, megvitattuk az 1974. évi közművelő­dési párthatározat végrehajtását, a tapasztalatokat és a további feladatokat. Akkor is ós most ez alkalommal is őszintén mondhatjuk, hogy az elmúlt öt esztendőben gazdaságilag és emberi érdeklődésben is nehezebb időszakban, de javultak a közművelődés, benne a könyv­tári munka működési és személyi feltételei, elsősorban a helyi /községi, üzemi/ erők, ráforditások nyomán, de a kapott országos és megyei támogatások ésszerűbb, takarékosabb felhasználásával is. Mégis az intézményes közművelődés eszköztára gyenge Somogyban, még akkor is, ha egy év óta számi tógépekkel játszva ismerkedhetnek né­hány művelődési házunkban, ha videomagnó is van a szines tv mellett és szemléltetőbb általa az előadás, a szakmai beszámoló és ha a város, a falu eseményeit, mai életünk dolgait, a holnap helytörté­neti dokumentumaként fényképezzük és őrizzük meg általa. A művelő­dés megyei, központi helyeinek többségében és az aprófalvakban szegényesek és szoritóak a körülmények, ezeket fejleszteni kell. Mindezek ellenére némely művelődési ágazatban, némely településün­kön tartalmasabb, szinesebb lett a közművelődési- könyvtári munka; az embereket, kisebb nagyobb közösségeket, közéletet és közgondol­kodást, egyéni művelődést, hasznos szórakozást, szakmai infomáció­kat adó ós továbbitó közművelődési munkánk. Ezek azt igazolják, hogy ma még a fenntartókban, a munkát hivatalból vagy öntevékenyen végzőkben van belső inditék és tartalék, s képesek megujitani a művelődési tevékenységüket. Egyes helyeken a cselekvő türelmetlenség uj megoldási formákat ho­zott felszinre. Szerencsére a demokratikusabb formában alulról jö­vő igényes kezdeményezések találkoztak a felülről jövő, hivatalos támogatással ós élik újszerű életüket a balatonszabadi /siómarosi, siójuti/, a Tab társközségeinek művelődési egyesületeiben, olvasó­ós gazdaköreiben. Másutt pedig a nehézségek, a pénztelenség és érdektelenség sirámaival a belenyugvó tudomásulvétel tehetetlen­ségre kárhoztatta a fenntartót és a munkát végző népművelőt, sőt az emberekben szunnyadó igényeket is. Egyre inkább bebizonyosodott, hogy a helyi erők összpontosítása, a kezdeményezések összefogó felkarolása pezsdülést eredményezhet, másutt pedig már az évtizedek alatt bizonyossá vált, hogy a kul­turális szegénység, igénytelenség sem önmagától való, hanem az emberek, a fenntartók és a népművelők közömbösségének, vagy oda nem figyelésének, fásultságának köszönhető. Azon a tényen tul, hogy némely községünkben évtizedek során kevesebb pénz jutott a közművelődésre, hogy a VI. ötéves terv leirt és tervezett nagyobb közművelődési beruházásai, fejlesztései sajnos alig valósultak meg. Szines ós vegyes a közművelődés virágcsokra a maga viruló és her­vadt, táp nélkül maradt virágaival együtt. Ott van a rangos, nem­zetközivó fejlődött barcsi zenei tábor /helyi, megyei, országos büszkeség/, de 15 évi tervezgetés, két ötéves terv után átmene­tileg két fiókkönyvtárunk városi könyvtár lesz csak Barcson.

Next

/
Thumbnails
Contents