MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)
79 Még egyet a gazdasági kérdésekről, ez pedig a teljes foglalkoztatottság. Mi most azt mondtuk és azt mondjuk, hogy a teljes foglalkoztatottság fönntartását a továbbiakban is biztosítani akarjuk, ugyanakkor ezzel egyidejűleg a hatékonyabb foglalkoztatás irányába is kell nekünk erőfeszítéseket tenni. Ezt Nyugaton hogyan oldották meg? Ugy, hogy beállították a robotokat, aztán hogy a korszerű termelés folytán egy csomó ember fölöslegessé vált, ezeknek a száma nem csökkent, hanem nő, egy tőkés állam kormánya, mondjuk fizetik a munkanélküli segélyt, legtöbb esetben hat hónapig, egy évig, utána is kapnak valami segélyt, de ez már közel sem az, arait a normális munkával el tudna valaki érni. Ezt nem tudják megoldani, mi valami olyasfélét akarunk, hogy megtartsuk a télies foglalkoztatottságot, a munkaerőt pedig hatékonyan foglalkoztassuk. Ezzel kapcsolatosan: a teljes foglalkoztatottság nem üzemi kategória, nem az ő feladatuk. Az üzemé a hatékony foglalkoztatottság, foglalkoztatás. A teljes foglalkoztatás kormányzati feladat. A kormányzatnak kell arról gondoskodni, hogy itt a foglalkoztatás, a teljes foglalkoztatottság nekünk vívmányunk, ezt megőrizzük. Jelenleg ebben az országban, ha tudunk munkaerő-fölöslegekről - mert ez van -, de tudunk ugyanakkor számtalan olyan területről, ahol munkaerőhiány miatt nem tudunk előre jutni. Még az életszínvonalról néhány kérdést. Az is egy olyan, ami most az utóbbi időben különösen fölborzolta a kedélyeket, és mindenkit érint, az árak emelése, a keresetek összeszoritása. Azt mondtuk öt évvel ezelőtt, hogy az életszínvonal megőrzése az egyik ilyen nagy célkitűzésünk. Őszintén meg kell vallani, hogy az adósságaink csökkentését, tehát a hiteleink visszafizetését a világ pénzpiacán bekövetkezett változások miatt kénytelenek voltunk a tervezettnél előbbre elkezdeni, törleszteni, ezt a második célkitűzést nem tudtuk teljes egészében teljesíteni. Ez ugy teljesül, hogy az életszinvonalat társadalmi méretekben ugy sikerül megtartani: a reálbér csökkent, a társadalmi juttatások nőttek, viszonyt bizonyos árarányok változására is kényszerültünk, hogy kialakítsuk az értékarányos árakat. Ennek következtében hozzá kellett nyúlni a fogyasztói árakhoz, emeltük is, és ez pedig már különbözőképpen érintette az egyes csoportokat az országban. Gondolok itt főképp a kisebb jövedelmű, keresetű emberekre, a nyugdijasokra, náluk határozottan csökkent a reáljövedelmük és még lehetne sorolni a sokgyermekeseket stb. Az reméljük és bizunk benne, hogy azért ennek a "hét szűk esztendőnek most már a végefelé járunk, kifelé megyünk belőle. Az idei esztendő tervei már bizonyos növekedést tartalmaznak az életszínvonalban és a beruházások fejlesztésében is.