MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985

7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)

74 van a nyugati számításban, hogy ha már úgymond, a fegyverekkel nem lehet ezt a szocializmust eltörölni a föld szinéről, de lehet egy gazdasági teherrel, próbatétellel a belső gazdaságot a belső nehéz­ségei folytán. Lehet olyan nehézséget okozni, hogy úgymond ezek a rendszerek könnyűszerrel számukra kedvezően változzanak. Én azért kivántam ezeket elmondani, mert ezeket is számitásba kell venni a mi gazdasági problémáinknál. Mi nyiltan nem beszélünk, hogy mi­be kerül ez nekünk, a védelmi kiadások, hogy most azok is nőttek, de ténylegesen nőttek, s ezzel a dolgok ismeretében nem sok re­ményt táplálunk senkiben sem, magunkban se, hogy a közeljövőben valami nagyon kedvező változás történik itt. Mindezek ellenére sze­retném aláhúzni, hogy háborús veszély, közvetlen veszély nincs, és ez azért nincs, mert jelenleg senki sem tudja, ha elindítja a hadigépezetet, milyen válaszcsapás érheti. És igy fönnmaradt a párbeszéd a Kelet-Nyugat között, mert az van; mert a szocialista országok ezirányu erőfeszítései úgymond, meghallgatásra, vagy meg­értésre leltek a józan nyugati politikusok körében, akik egyrészt nem a szélsőséges körökhöz tartoznak, a józan realitásokból indul­nak ki, számitásba veszik azt, hogy ez versengés, és főképpen, hogy az a politika, amelyet jelenleg folytat a Nyugat, ez számára is ilyen kilátástalan eredménnyel végződhet. A mi külpolitikánkat ismerik, annak ellenére, hogy a Szovjetunió szövetségese vagyunk, a Varsói Szerződés tagja, szocialista ország vagyunk, s mi ezt a nemzetközi érintkezésünkben sehol sem tagadtuk, ennek az ismere­tében épitettük és fejlesztettük a nemzetközi kapcsolatainkat. Talán ezért is van tekintélye ennek az országnak, függetlenül a társadalmi berendezkedéstől más országok körében is,mert nem kon­jukturális ez a külpolitika. Mi azt mondjuk, hogy a szocialista országokkal, a Varsói Szerződéssel, a KGST-vel való együttműködés nekünk a politikánk alapja. Ugyanakkor a kölcsönös előnyök alapján a nyugati tőkés országokkal is épiteni, fejleszteni akarjuk a gaz­dasági kapcsolatokat, az együttműködés minden területén. És termé­szetesen talán előbbre kívánkozott volna, hogy a fejlődő országok­kal, a fejlődő országoknak különösen azzal a csoportjával, amelyek a nem kapitalista utat választották, azokkal nekünk az együttműkö­dés fejlesztése és minden irányú kapcsolat fejlesztése hosszú távú politikai érdekünk is. j^. Elvtársak! Azt mondtam, hogy nehezebb körülmények között dolgoz­tunk az elmúlt öt évben, mégis én nyugodt lelkiismerettel számol­hatok be arról, hogy az ország belső helyzetét a stabilitás, a törvényes rend jellemzi. Ez akkor is igy van, ha bizonyos gyönge­ségeinkről nyiltan beszélünk, nemcsak a kongresszus felkészülésé­nek időszakában, hanem az előtt is, és valószínű még kell beszélni azután is. Ezt a stabilitást nagyrészt annak is tulajdonítjuk, hogy a XII. kongresszusra való fölkészülés idején - valószínű emlékeznek rá - is azt mondtuk, hogy az ország külső egyensúlya a fő célkitű­zésünk, és az elért életszínvonal megvédése, a többi kérdést ennek kellett alárendelni. Akkor nyiltan beszéltünk arról is, ahhoz, hogy az elért életszinvonalat megvédjük, többet és jobban kell dolgozni mindenkinek a maga területén. Mi ugy érezzük, hogy ez az őszinte szó megértésre talált. Azt nem mondhatom, hogy lelkesedésre, de hát fölnőtt most már a mi népünk. Itt nem kell külön magyarázni azt,

Next

/
Thumbnails
Contents