MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)
66 ség KISZ alapszervezetek tagjai között a többségben a naponta ingázó tanulók vannak. Az értelmiségi fiatalok is elsősorban a centrum-községekben telepednek el / igy nagyobb politikai, szakmai műveltségük, felkészültségük hiányzik ezekből az alapszervezetekből. A fiatal pedagógusok, az agrárszakemberek a letelepedés helyett inkább vállalják a naponta való kijárást. A munkavállalási lehetőségek korlátozottsága is elsősorban a fiatalokat, a pályakezdőket érinti. Sok településen csak a helyi termelőszövetkezet, vagy éppen a székhelyközségben működő kisebb ipari üzemek biztositanak munkalehetőséget. A KISZ alapszervezetek szervezeti életét behatárolja, neheziti az a tény is, hogy KISZ tagjaink teljes egészében ingázok, bejárók. Ez nagymértékben leszűkíti a mozgalmi életre, közéleti munkára jutó időt. Egyre kevesebb alkalmas fiatal vállal lakóhelyén akár a KISZ-ben, akár más társadalmi szervekben társadalmi tisztséget. Ezért is mind a munkahelyeken, mind a lakóhelyeken több társadalm i támogatást, erkölcsi elismerést, biztatást kell adni a közéleti munkát végző fiataloknak. Kedves Elvtársak! Eddig nehézségekről szóltam, de el kell, hogy mondjam, ezek ellenére élnek, működnek szervezeteink a területűnkön. Megtaláltuk azokat a területeket, munkaformákat, amelyekkel a hátrányos körülmények mellett is tudunk dolgozni, eredményt elérni. Példa van rá, hogy KISZ alapszervezeteink más szervezet hiányában magukra vállalják a fiatalok sportolási igényének kielégitését. Nem egy községben a KISZ alapszervezet programja jelenti a falu közművelődési tevékenységét. Fiataljaink szivesen vállalják a népi kultúra megőrzését, összegyüjtését, a hagyományok ápolását, öó példa a somogyudvarhelyi fiatalok védnöksége a tájház anyagának összegyűjtésében és bemutatásában, vagy részvételük Pogányszentpéteren és Berzencén a népi együttesekben. Ez évben ünnepeljük hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját. A négy évtized változásainak, helyi eredményeinek szélesebb körű megismertetése és bemutatása lesz a forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatának központi gondolata. Az eltelt időszak emberi küzdelmeinek megismertetése érdekében folytatjuk a nemzedéki találkozókat. A társadalmi haladás egyik előföltétele volt és jelenleg is az a különböző nemzedékek, alkotó, egymást segitő együttműködése. C s urgó és körzetének fiataljai a kongresszusi irányelveket áttanulmányozták, megvitatták, véleményeiket, javaslataikat átadták az irányitó pártszerveknek. Valamennyi fiatal nevében mondhatom, hogy örömmel tapasztaltuk az irányelvekben a párt törekvését, a fiatalok ma még súlyos gondjainak megoldásában, igy a gyermekvállalás és nevelés könnyítésének érdekében az első lakáshoz-jutás feltételeinek javitásában, a pályakezdés feltételeinek könnyítésében. Hozzászólásomban a Tisztelt Pártértekezlet figyelmét rá szerettem volna irányitani kisközségeink életére, hogy ezen gondok megoldá-