MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985

7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)

' _Lri 59 Ma mindannyian tudjuk, hogy vállalatunk nincs könnyű helyzetben, még csak az első lépéseknél tartunk azon az utón, amely a kibonta­kozáshoz vezet. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az 1985, évtől életbe lépett uj sza­bályozók még nagyobb erőfeszítéseket követelnek vállalatunk minden dolgozójától. Az általános feltételeken tul nekünk még arra is fel kell készülünk, hogy 2-3 éven belül önállóan, tröszti nyereség-át­csoportositás nélkül is megálljunk a lábunkon, a fennmaradásunkhoz és fejlődésünkhöz szükséges nyereséget megtermeljük. Ennek érdekében akcióprogram került kidolgozásra, mely széles körben megtárgyalásra került. Lényegesebb feladatai - a teljesség igénye nélkül - az alábbiak: Maximálisan kihasználjuk a gazdasági megélénkülésből adódó lehető­ségeket, ennek érdekében uj kapacitást is létrehoztunk a lakossági igények kielégítésére. Az az álláspontunk, hogy egyetlen megrendelést sem utasítunk vissza, kapacitáshiány esetén együtt keressük a megoldást a megrendelővel. Az erős konkurrencia ellenére sem mondunk le a külföldi munkavégzés­ről, azonban csak akkor vállalkozunk, ha az közel azonos nyereségfel­tételt biztosit a hazai munkákkal. Oavitunk a műszaki-gazdasági előkészítő munkánkon, vonatkozik ez a fejlesztésekre is, csak akkor és ott ruházunk be, ahol a gazdaságos­ság egyértelmű és a hasznosság több évre biztosított. A tröszti szervezeten belül nem kellett hosszutévu tervezőmunkát végezni a kialakított munkamegosztás miatt; most megváltozott a helyzet, fel kell erre is készülnünk az aktiv piackutatással együtt; javitani kell a piaci feltételekhez való rugalmas alkalmazkodásunkon, ennek érdekében korszerűsítjük a vállalat belső irányitési rendszerét. Ennek célja az, hogy csökkenjen a vezetési lánc mélysége és széles­sége, növekedjen az önálósóg az egyes vezetőknél, de a felelősség isi Munkánk középpontjába jövedelemtermelő képességünk fokozását állí­tottuk, ennek érdekében csökkenteni kívánjuk a vállalati veszteség­forrásokat, megteremtjük a szigorú költségtervezés és költséggazdál­kodási munkát, korszerűsítjük egész számviteli rendszerünket számi­tógépes feldolgozásra alapozva. Tisztelt Pártértekezlet I Akcióprogramunk megvalósítása nem kis szervezőmunkát, politikai ér­velést kivan mindnyájunktól. Mi azt kértük, hogy a vállalat párt- és gazdasági vezetése végezzen egy nagyon alapos helyzetfeltáró munkát és a célok elérésére egy világos programot, jelölje meg a gondokat, a feladatokat ós a meg­oldás lehetséges útjait is. Elmondhatom, hogy mára ez megtörtént, mindannyian megismerhettük. Hatására mindenkiben feszül az akarat, a tennivágyás. Sok javaslat, vélemény érkezik be, ebből is látható, hogy bízunk a talpon mara­dósban, hisz a Kőolajvezeték-ópitő Vállalatnál képzeljük el jövőnket. Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak!

Next

/
Thumbnails
Contents