MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XII. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 121-136 - Beszámoló: 236-296
q HATÁROZATI JAVASLAT A pártértekezlet megállapítja, hogy a politikai munka, Somogy gazdasági, társadalmi élete a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongreszszusa és az 1980. évi pártértekezlet határozatai alapján tovább fejlődött. Elismerését és köszönetét fejezi ki a megye kommunistáinak, valamennyi szorgalmas és becsületes dolgozójának helytállásáért, eredményes munkájáért. A fejlődés feszültségek, ellentmondások keletkezése és megoldása közepette ment végbe. A termelés, a kultúra, az életkörülmények és a közélet eredményesebb fejlesztését, hátrányaink leküzdését több objektív körülmény akadályozta. Egyes területeken az irányítás és a szervezés mulasztásai, a demokratizmus formalitásai, az egységes és a hatékony cselekvés hiánya, az újtól való félelem, a felkészületlenség, az emberi tényezők felszínes kezelése nehezítette a végrehajtást. A politikai célok eléréséhez, a közügyek intézésének javításához, a lakosság szükségleteinek kielégítéséhez a megye kommunistáinak állandó kezdeményezésére, határozott, példamutató kiállására, cselekvésére lesz szükség. Továbbra is nehezebb feltételek között kell dolgoznunk; politikánk realizmusa, céljaink megvalósítása ezért megköveteli tartalékaink alaposabb feltárását, lehetőségeink kiaknázását. Erre sokrétűbb ösztönzéssel, a közösségek és egyének érdekeltebbé tételével kell mozgósítanunk. Gazdasági életünk, politikai intézményrendszerünk reformfolyamataiban tovább növekszik a tudati tényezők szerepe, a rugalmas alkalmazkodóképesség és az elméleti igényesség jelentősége. Eredményeink megőrzése és gyarapítása, a társadalmi viszonyok, az esélyek fokozatos kiegyenlítése a jobb minőség sokoldalú szükségletén alapul. Ez feltételezi a központi feladatok hatékonyabb megvalósítását, az önkormányzat lehetőségeinek jobb kihasználását, a települések fejlesztését, a tevékenyebb helyi közélet megteremtését. A várospolitikai feladatok végrehajtása mellett dinamikusabb és differenciáltabb községpolitikát kell folytatnunk. Gazdasági és társadalmi céljaink valóra váltásához a megye kommunistáinak és párton kívüli szövetségeseinek összpontosított erejére lesz szükség a bizalom jegyében, nyílt párbeszéddel és alkotó együttműködéssel. Előrehaladásunk csak az állampolgári és munkafegyelem megszilárdításával, a cselekvési egység fokozásával biztosítható. 42