MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985

7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.) - 2. A megyei pártbizottság tagjainak és a XIII. pártkongresszus küldötteinek megválasztása. Szóbeli kiegészítés: 113-114 - Jegyzőkönyv: 148-151

39 Az illetékes szerveknek hathatósabb intézkedést kell tenni a helyi hőenergia mezőgazdasági célú felhasználására, a fürdő­kultúra javítására. A lovassport fejlesztése eredményesen szolgálhatná a turizmust, Ausztriához hasonló módon regionális sportrendszer a megyében is kialakítható a Balatonnagybereki ÁG, a Kutasi AG, a Mező­gazdasági Főiskola és Szántód-puszta összekapcsolásával. A műemlékértékek megóvása eredményesen halad. Több gondot kell azonban forditani a meglévő kastélyok, parkok, védett erdők idegenforgalmi szolgálatba állítására. Bizom abban, hogy a fel­vetett kérdések kellő megértésre ós támogatásra találnak. Engedjék meg, hogy beosztásomból adódóan a bankmunkáról is szól­jak. A megyei igazgatóság az elmúlt időszakban nagy segítségek kapott a megyei pártbizottságtól. A kormányintézkedések, a párthatáro­zatok szellemében sajátos eszközökkel segítjük a gazdaságpoliti­kai feladstok végrehajtását. Áttanulmányozva a beszámolót úgy itéléin meg, hogy az elmúlt idő­szakban a vállalatok és szövetkezetek gazdasági tevékenységének a fejlődése összességében eredményes volt. Ennek elérését segí­tette elő a banki tevékenység is, A terv legfőbb célkitűzései teljesültek. A növekvő szocialista ós tőkés export hozzájárult az egyensúly javításához, a nettó adósságállomány csökkenéséhez, A hitelkibocsátás az egyensúlyi követelményeknek megfelelően kellő szelektiv módon segitette a gazdasági feladatok megoldását. A rövidlejáratú hitelek megfelelően követték a termelés, értéke­sítés alakulását. A megtett hitelezési intézkedések hatására sem történt azonban lényeges javulás a gazdálkodó szervek egymás közti szerződéses ós pénzügyi kapcsolataiban, A párt helyes gazdaságpolitikája, a gazdaság eredményei hozzá­járultak az ország kedvező nemzetközi megítéléséhez, A Nemzetközi Valuta Alaphoz és a Világbankhoz való csatlakozá­sunk hozzájárult az adósságválsgá hatásának leküzdéséhez, a ki­emelt gazdaságpolitikai célok külső finanszírozási forrásainak megteremtéséhez, A külföldi hotelek a tervcéloknak megfelelően az exportképesség fokozását, az import anyag ós energiamegtaka­ritást, kisebb részben a hulladék- és másodlagos nyersanyagok hasznosítását szolgálják. A tervidőszakban az igazgatóság 1,3 milliárd beruházási ós 38 milliárt Ft forgóeszközhitelt folyósí­tott, A folyamatban lévő nagyobb ipari, élelmiszergazdasági, építőipari, kereskedelmi fejlesztések a tervidőszak első felében befejeződtek. A tervidőszak második felében már kevés nagy volumenű új válla­lati beruházás indult. A beruházási vásárlóerőt korlátozó intéz­kedések eredményekónt a gazdálkodó szervek fejlesztésre fordít­ható pénze csökken.

Next

/
Thumbnails
Contents