MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.) - 2. A megyei pártbizottság tagjainak és a XIII. pártkongresszus küldötteinek megválasztása. Szóbeli kiegészítés: 113-114 - Jegyzőkönyv: 148-151
9 a nagyüzemekben is csökkent, és ma egyes termelőszövetkezetnek gazdaságosabb a drága pénzért megépitett istálókat bérbe, raktározásra kiadni, mint benne szarvasmarhát tartani. Kérdezem, nem fog ez visszaütni népgazdasági szinten? Majd csak egyszer azt vesszük észre, hogy kevés a tej és a tejtermék. Visszatérve a háztáji és kisegitő gazdaságok kérdéskörére szintén mint problémát vetem fel a vágónyúl tenyésztése körül kialakult helyzetet. A kedvezőtlen nyereséghányad következtében, valamint, hogy e terméknek több gazdája is volt ugy tudom, hogy országosan is csökkent a nyultenyésztés és vele együtt az export is. Területünkön minden esetre igy van. Már az elmúlt évben is jelentős volt a csökkenés, s ha a felvásárlási árak nem rendeződnek kedvezően, akkor ez az ágazat megszűnik. Országosan el kellene dönteni, hogy szükség van-e a vágónyúl exportra. Szeretnék utalni néhány szóval a kistermelésből származó termékek felvásárlási és fogyasztói árának kérdéseire. A kistermelő ha néha duzzogva is, de mindaddig termel eladásra, amig az számára megéri. Ezért a legtöbb terméknél elfogadja a felvásárlási árakat, mindaddig amig azt nem látja, hogy terméke a fogyasztóhoz, már a felvásárlási ár duplájáért vagy háromszorosáért jut el. Nem jó ez az árpolitika, mert szembeállítja a termelőt és a fogyasztót. Egyébként is mi kerülhet többe, a termelés, vagy a forgalmazás? Meg vagyok győződve arról, hogy különböző szervezési intézkedésekkel jelentősen közelebb lehetne hozni egymáshoz a felvásárlási és fogyasztói árakat, mégpedig a fogyasztó javára. A kistermelésből származó jövedelem a vele foglalkozó lakosság életkörülményeit mindenképpen javitja, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez milyen áron, milyen körülmények között valósul meg. Ha ezt tesszük, akkor továbbra is biztosan számithat az ország az innen származó termékekre, ami végső soron mindnyájunk boldogulását is elősegiti. Az előterjesztéseket, a határozati javaslatokat elfogadom, és elfogadásra ajánlom. Dr. Gy i m e s i Mihály elvtárs , a megyei kórház főorvosa: A VI. ötéves terv az egészségügyi hálózatot kiemelten fejlesztendőnek javasolta. Ezen kezdeményezés eredménye képpen jelentős fejlesztések indultak meg a megyénkben, igy elkezdődött végre a megyei kórház un. műtéti tömbjének épitése, a befejezése azonban csak 1986 végére, ill. 1987 elejére várható. A gazdaságunkat érő külső hatások kedvezőtlen eredményei az egészségügyben is éreztették negativ hatásukat. A jelentősnek mondható központi pénzelvonások miatt nem kezdődhetett el a marcali kórház rekonstrukciója, valamint a siófoki kórház elmepavilonjának épitése. Intézményeink állapota az épületek korától függően igen változó. Igy a megyei kórház néhány épülete, valamint a marcali kórház katélyépülete állagát tekintve olyan állapotban van, hogy a betegápolás feltételei nehezitik a korszerű berendezések üzembehelyezését, ill. erre szinte nincs is lehetőség. A nehéz körülmények ellenére a fekvőbeteg ellátó intézményeinkben az ágyszámok növelése nélkül, belső szakosodás indult meg. Igy alakultak ki a coronaria őrzők, a baleseti részlegeken belül a kézsebészeti részlegek, valamint a gyermekosztályokon belüli specialitások, igy a gyermeksebészet, szivbeteg és vesebeteg részleg, valamint a gyermek fül-orr-gégészeti részlegek. Nagyatádon reumatológiai és intenziv therápiás osztály alakult, mig a megyei kórházban mozgásszervi rehabilitációs osztály kezdte meg a működését. Jelentős az előrelépés a betegségek felismerését megkönnyitő un. diagnosztikus