MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1980
6. ő. e. 1980. március 8-9. (2-301. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 6-19
72 Minden bizonnyal igy lesz a jövőben is! Az előttünk álló nehéz feladatoknak is csak akkor tudunk eredményesen eleget tenni, ha a jövőben is minden jelentős feladathoz meg tudjuk nyerni a dolgozók egyetértő és cselekvő támogatását. Sok irányból várhatunk innen erősitóst, azon tul is, hogy az üzemi demokrácia kapcsán a munkáshatalom mindennapos, gyakorlati érvényesüléséről van szó. Néhány ilyen területről szeretnék szólni. A különböző üzemi tanácsozások egyre tartalmasabban és eredményesebben töltik be szerepüket, gazdaságpolitikai céljaink megértetésében, közvetítésében, gyakorlati alkalmazásában és a végrehajtásra irányuló mozgósításban. így például a munkahelyi szakszervezeti szervek és a bizalmiak legutóbbi együttes ülésein is tapasztalhattuk, hogy ahol őszintén elemezték a gazdasági vezetők a gazdálkodással, a termeléssel, a szigorúbb gazdálkodási feltételekkel összefüggő gondokat, tisztázták, hogy kinek mi a teendője, ott a dolgozók vezetőikkel együtt vállalták a megnövekedett követelményeket. A másik: az alkotó energiák teljeskörü kibontakoztatásában a jó munkahelyi légkör kialakitásában is fontos szerep hárul az üzemi demokrácia fórumrendszerére. Mi a feltétele annak, hogy elért életszínvonalát megtartsa, az egyénnek milyen lehetősége van arra, hogy képességeit maximálisan kifejthesse? Hogyan tudjuk leküzdeni a tetterőt bénitó egyenlősdit és elfogadtatni a munka szerint a differenciált bérezést, nem csak elvben, hanem a gyakorlatban? Ugy gondolom, azt kell mindenekelőtt világossá tenni, hogyan lehet mindenkinek egyaránt lehetőséget teremteni arra, hogy többet, jobban dolgozhasson és ettől függően nagyobb lehessen a keresete is. A munkásközvélemény ilyen alapon elfogadja a differenciálást, ehhez a feltételeket a vezetésnek meg kell teremtenie. Ugy hiszem, nem szorul bizonyításra,hogy ennek a munka hatékonysága szempontjából milyen a jelentősége. Nem érthetünk egyet azokkal, akik azt mondják, hogy most, amikor a körülméyek nehezebbé, a korábbiakhoz képest bonyolultabbá váltak, a legszívesebben, felfüggesztenék, szüneteltetnék az üzemi demokráciát. Némelyek szerint most a szigorúbb, direktebb, keményebb vezetésnek van létjogosultsága, és az emberekkel való tanácskozásokra nincs idő. Mintha a demokrácia ós a fegyelem, a demokrácia és az egyszemélyi felelősség ellentétes fogalmak lennének. Ugy gondolom, a két dolgot nem helyes szembeállítani egymással, mert nem kizárják, hanem feltételezik egymást, nincs egyik a másik nélkül. A mi felfogásunk szerint az egyszemélyi vezetés hatékonysága attól függ, hogy a munkahelyi kollektívában milyen erős és széleskörű támogatásra számithat. Ilyen bizalom nélkül hangoskodni meg keménykedni lehet, de tartósan és eredményesen vezetni nem.