MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1980

6. ő. e. 1980. március 8-9. (2-301. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 6-19

63 ezerrel nőtt, s megközeliti a 70 ezret. Ezzel együtt javultak a közlekedés tárgyi feltételei; számos útkorszerűsítés történt, forgalomirányító lámparendszerek kerültek megépitésre. A megyé­ben dolgozó párt, állami és társadalmi szervek, a közlekedésben leginkább érintett vállalatok komoly erőfeszítéseket tettek a Megyei Közlekedésbiztonsági Tanácson belül a közlekedési morál javitása érdekében. Mindezek együttesen sem hozták meg a kivánt eredményt, mert az erőfeszítések ellenére az elmúlt öt évben a közúton okozott balesetek száma 14 %-kal, de a közúti közleke­dési bűncselekmények még ennél is nagyobb arányban, 33,4 >£-kal emelkedtek. Különösen magas az ittas járművezetők aránya a közúti forgalom­ban. Csak egy adattal érzékeltessem. Az 1979-ben inditott 959 eljárásból az ügyek 79 %-ában volt megállapítható az ittas ve­zetés. Ez több mint 750 személyt tesz ki. Azt hiszem, nem kell tovább részleteznem. Ezek az adatok mutatják, hogy nagyon sok a tennivaló. Az is világos, hogy a motorizáció ilyen rohamos üte­mű növekedése mellett ebben a problémában csak az eddigieknél is szélesebbkörü társadalmi összefogással tudunk előbbre jutni. Tisztelt Pártértekezlet! Néhány mondatban a bűnelkövetőkről. Az elmúlt években nagy fi­gyelmet fordítottunk a bűnöző utánpótlást biztositó fiatalkori bűnözés megelőzésére. Davitottuk a megelőző nevelő munkát, az általunk tartott osztályfőnöki órákon tul jelentős számú jog­propaganda előadást szerveztünk. Ebben a munkában nagyon sok segitséget kaptunk a KISz-szervezetektől, az oktatási intézmé­nyek vezetőitől, pedagógusoktól, más, az ifjúsággal foglalkozó intézményektől. Közös erőfeszítésünk eredményeként sikerült el­érni, hogy az ismertté vált bűnelkövetőkön belül a fiatalok rész­aránya évek óta az országos átlag alatt, 7 % körül mutat kisebb ingadozást. Ezt igen jó eredménynek tartjuk, figyelembe véve a Balatonnak a fiatalkorú bűnözők számára való vonzó hatását. Nem ilyen kedvező a helyzet a cigányfiatalok bűnözési arányával kapcsolatban. S itt engedjék meg az elvtársak, hogy a felnőtt­koru cigánybünözéssel összekapcsolva szóljak erről a nem könnyű kérdésről. - Alátámasztom az előterjesztett jelentés megállapí­tását, amikor azt mondja: "A párt/állami és társadalmi szervek az elmúlt ciklusban is nagyon sokat tettek a cigánylakosságért." Államunk komoly anyagi áldozatot hoz körülményeik megváltozta­tása érdekében. Tudjuk azt is, hogy ez máról-holnapra nem megy, hanem hosszú folyamatról van szó. Megítélésünk szerint ez a fo­lyamat az optimálisnál sokkal lassúbb. Figyelembe véve a cigány­lakosság természetes szaporulatát, jelenleg majdnem, hogy végte­lennek látszik. Az egyre több gyermekből mind többen vannak, akik nem járnak iskolába, vagy csak egy-két osztályt végeznek el.

Next

/
Thumbnails
Contents