MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1980
6. ő. e. 1980. március 8-9. (2-301. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 6-19
s- .-J 31 gatóink 50-60 %-a eljutott dolgozatával az országos konferenciákra, s a bemutatott dolgozataiknak 60-80 %-ét dijazták. Eredményeinknek köszönhető, hogy az 1978/79-es oktatási évben házigazdái lehettünk a XIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia pedagógia-pszichológia-közmüvelődós szekciói rendezvényeinek. A rendezvénysorozatot zökkenőmentesen, sikeresen bonyolitottuk le, s ebben része volt megyénk több üzeme, intézménye segítőkészségének, együttműködésének, A kongresszusi irányelvekben a tudományos kutatómunkával kapcsolatban megfogalmazottak alapján feladatunknak tartjuk, hogy kutatási tevékenységünket még jobban irányitsuk a jövőben az általunk müveit területen a legsürgetőbben jelentkező problémák kutatására, olyan vonatkozásban is, melyek sajátosan megyei, vagy akár regionális problémák. Ehhez azonban szükség van a megyei szervek részéről is a fokozottabb együttműködésre. Elképzelhetőnek és kivánatosnak tartanánk, ha fontos, aktuális, a gyakorlatban jelentkező kutatómunkát igénylő problémák kidolgozásához ajánlásokat kapnánk, vagy a kutatás elvégzésére egyezményeket kötnénk. Ez szintén hozzájárulna a megyében folyó társadalomtudományi kutatómunka tervszerűbbé tételéhez és a gyakorlathoz való fokozott közelítéséhez. A kutatómunka sikeres végzésének egyik nélülözhetetlen eleme korunkban a kutatók nyelvtudása. Sok esetben a megfelelő nyelvismeret hiánya akadálya a külföldi tapasztalatok, eredmények átvételének, a külföldi tanulmányutaknak, Kivánatos lenne megteremteni megyénkben a különböző intézmények számára viszonylag rövid idő alatt a nyelvtudásban jelentős eredményeket hozó intenziv tanfolyamok inditását. Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! A kongresszusi irányelvek és a megyei beszámoló tükrözik, hogy pártunk értékeli ós igényli az értelmiség mind fokozottabb alkotó közreműködését a társadalmi haladás megvalósításában. Az értelmiség különböző rétegei a maguk területén alapvetően azonosultak társadalmi céljainkkal. Az elmúlt évek tapasztalatai igazolják, hogy megyénk értelmiségének túlnyomó többsége feladatuknak tartják népünk ügyének szolgálatát, a szocializmus épitésében való tevékeny, eredményes részvételt, legyen ez a kutatások területe, vagy az " uj nép, másfajta raj," a müveit, alkotó, gondolkodásra kész közösségi ember formálásának lélekemelőén szép feladata. A beszámoló alapján megfogalmazott határozati javaslattal és pártunk XII. kongresszusának irányelveivel kapcsolatos állásfoglalással egyetértek, s elfogadását javaslom. Köszönöm a figyelmet!