MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1970

4. ő. e. 1970. október 31. – november 1. (2-165. o.) - 2. Az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei és a szervezeti szabályzat tervezet vitáinak tapasztalatai, javaslat az ezekkel kapcsolatos állásfoglalásokra. Javaslat. Hiányzik - Szóbeli kiegészítés: 12-15

JO -97 ­sokkal körültekintőbb és megalapozottabb előzetes elemzést kell, hogy végezzenek mint sok esetben eddig tették, sok­kal határozottabb, gyorsabb intézkedéseket kell tenni a beruházások minél előbbi megvalósítására, növelni kell azok kihasználásának hatékonyságát. A jelenlegi és a várható szűkös műszaki- anyagi bázis foko­zottabb követelményt támaszt a termelőszövetkezeti vezetés­sel és a szakemberekkel szemben. Jobban ki kell használni a rendelkezésre álló szaktudást, mint termelőerőt, mert itt olyan tartalékokkal rendelkezünk, amelyeknek megfelelő ki­használása gyorsabb felemelkedésünk, fejlődésünk egyik fő alafoja lehet. Ezért tartjuk fontosnak, hogy termelőszövetkezeteinkben job­ban jusson érvényre a tudományos alapokon nyugvó üzemvezetés és munkaszervezés. Ehhez megitélésem szerint e területen egy időben két dolgot kell megoldani. Egyrészt a jelenlevő és a dolgozó szakemberek, szakmunkások szellemi kapacitásának, szaktudásának az eddiginél magasabb szintű kihasználását, másrészt azokban a termelőszövetkezetekben, ahol nincs megfe­lelő számú szakmunkás és szakember, ott maradéktalanul sze­rezzenek érvényt az általuk készitett szakember-szükségleti és továbbképzési tervnek, mely szerint az 5 éves tervben több mint 330 egyetemi és többszáz technikusi végzettségű szakem­ber és közel 2600 különböző szakmunkást kell alkalmazniuk. Tisztelt pártértekezlet! Világosan látható, hogy termelőszövetkezeteinknek a rendelke­zésükre álló anyagi és szellemi erőik leghatékonyabb kihasz­nálását kell elérniük ahhoz, hogy a megye mezőgazdaságának IV, ötéves terv- előirányzatából a rájuk eső hányadot mara­déktalanul teljesítsék. Nem kis feladatról van szó. A mező­gazdaság termelését mintegy 15-16 %-al kell növelni az előző 5 évhez képest, ez pedig megfeszített, célratörő, szervezett munkát igényel, mind a termelőszövetkezeti tagoktól, vezetők­től, mint mindenszintü irányitótól egyaránt. ügy gondolom, hogy euért a feladatteljesítésért érdemes ter­vezni, vezetni és dolgozni. Ebben a munkában járjanak élen szövetkezeteink kommunistái, és a többi szövetkezeti taggal együtt érjenek el az eddiginél is nagyobb sikereket. Ehhez erről a helyről is kivánok megyénk szövetkezeti tagságának, kommunistáinak jó erőt, egészséget. Tisztelt pártértekezlet! a megyei pártbizottság jelentésé­vel, a határozati javaslattal, valamint a Szervezeti Sza­bályzattal egyetértek és azt elfogadásra javaslom. r

Next

/
Thumbnails
Contents