MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1970
4. ő. e. 1970. október 31. – november 1. (2-165. o.) - 2. Az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei és a szervezeti szabályzat tervezet vitáinak tapasztalatai, javaslat az ezekkel kapcsolatos állásfoglalásokra. Javaslat. Hiányzik - Szóbeli kiegészítés: 12-15
II-99 _ nincs semmi túlzás abban, ha most azt állítjuk, hogy az előttünk álló félévtized még rohamosabb felemelkedést hoz. Mert tisztán látjuk az utat, amin járnunk kell, azt is, hogy mi módon kell még hatékonyabban dolgozni, még több helyi erőforrást feltárni, még szélesebb társadalmi erőket mozgósitani. Aki állandóan itt él, s lépésről-lépésre együtt épül ezzel a megyével, talán észre sem veszi annyira az örvendetes somogyi változásokat, mint az, aki csak bizonyos időközökben tud idelátogatni. Engedjék meg, hogy a magam példáját említsem. Én igyekszem együttélni ezzel a tájjal, nem tudnék eltávolodni tőle sohasem. Tegnap bemutatták itt nekünk a rövid kisfilmet Somogyrül, tényleg úgy látom, nemcsak magam, a küldöttek is, szeretettel nézték végig szép megyéjüknek a szép felvételeit reprezentáló filmet, és kevés megye dicsekedhet ilyen szép tájakkal, mint Somogy. Ne csodálják, h§L szeretnék többet lejönni Somogyba, és nem rajtam múlik, hogy nem jöhetek le annyit, mint amennyit én szeretnék. És ebből adódik, hogy azonnal észreveszem a megye alakulásának a legkisebb változásait is, legtöbbször örömmel, és elismeréssel. Ami nemrég még aggodalommal töltött el bennünket, a megye lakosságának csökkenése megállt, é ma lassú, de biztos emelkedést muCsalhatatlan jele ez ami sok egyéb mellett az életkörülmények javulásának, a foglalkoztatottsági gondok enyhülésére, az ipartelepítések kedvező hatására, a termelőszövetkezetek fokozódó vonzására mutat. A beruházásul: különböző foarásaij a helyi, a központi és vállalati kezdeményezések nagyban bővültek. Olyan járási székjdheiyeken és más községekben, ahol eddig hire-hamva sem volt, most kisebb-nagyobb ipari üzemeket találunk, munkaalkalmat nyújtva, elsősorban a helyi lakosságnak, de a környékbelieknek is. Kaposvár és Siófok fejlődése szembeszökő. De több nagyközség is elindult már a városiasodás útján, .innak a helyes törekvésnek is látjuk mér néhány példáját, hogy ne csak Kaposvárra összpontosuljon minden anyagi és szellemi energia, hanoii megfelelő arányérzékkel decentralizálják a iiojye bozvJiázási és kulturális javait. Somogy megye fejlődését értékelve feltétlenül beszélni kell a mezőgazdaságról, hiszen még hosszú ideig elsődleges szerepe lesz a megye lakosságának a foglalkoztatottságában. A Somogy megyei termelőszövetkezeteket nem kényeztette el a természet, az adottságok általában nem a legkedvezőbbek. Mégis, a régi helyzethez képest az eredmények biztatóak. A termeléssel együtt nőtt a személyes jövedelem, erősödtek a termelőszövetkezetek, s megkezdődött a mostoha természeti viszonyok felszámolása, a talajjavítás, vízrendezés, stb. Ma még fel sem mérhető a maga teljességében, hogy milyen mélyreható következményei lesznek megyénk életében az osztályviszonyokban végbement változásoknak.