MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1970
4. ő. e. 1970. október 31. – november 1. (2-165. o.) - 2. Az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei és a szervezeti szabályzat tervezet vitáinak tapasztalatai, javaslat az ezekkel kapcsolatos állásfoglalásokra. Javaslat. Hiányzik - Szóbeli kiegészítés: 12-15
J1 5o használhatnának. Ahogyan a Kőolajvezeték Vállalat korszerű üzemorvosi rendelőt lét esitett és azt pazarul "be. is rendezte, ugy ezt más nagy vállalat is meg tudja tenni. Az orvosi ellátás javitása nemcsak további anyagi befektetéseken, hanem szervezésen, az előirányzott költségek jobb és ésszerűbb felhasználásán is múlik. Semmi sem indokolja pl,, hogy a siófoki körzeti orvosi költségvetést a kaposvári kórház kezelje. Célravezetőbb volna arányosan az illetékes területi kórházakhoz leadni azokat az orvosi állásokat, melyek eredetileg a körzeti orvosi helyettesítésekre lettek szervezve, A következő tervidőszakban fejlesztésként szereplő uj körzeti orvosi állások közül néhányat ugyancsak helyettesitőként volna szükséges beállitani, A súlyosabb zavar a betegéilátásban ugyanis akkor keletkezik amikor betegség, szabadság, továbbképzés miafet egymást helyettesitjk a körzeti orvosok. Az üdülők orvosi ellátását egy tiz évvel ezelőtt kiadott eü. min, utasitás szabályozza. Azóta ez a rendelkezés már elavult. Az erre a célra előirányzott összeg jobban is felhasználható lenne, ha nemcsak körzeti orvosi illetménykiegészítés céljait szolgálná, hanem ennek terhére főfoglalkozású üdülő, illetve helyettes körzeti orvosi állásokat lehetne szervezni egész évre szólóan. Nem kivánok részletekbe menni, A lényeg: az egészségügy terén is bátrabban kellene élni az uj irányitási rendszer által adott lehetőségekkel. Nem kell félni a hatáskörök, feladatok leadásától, a valóban önállóbb gazdálkodásra való áttéréstől, T- közigazgatás átszervezése után valószinüleg növekedni fog az úgynevezett járási korházak szerepe, melyek mint szakmai és gazdasági bázisintézmények hatékonyabban tudják majd területük gyógyitó - megelőző feladatait irányitani. Az egészségügyi Minisztériumnak a következő 5 éves tervre vonatkozó irányelvei fokozottabb hangsúlyt helyeznek a megelőzésre, a beteggondozásra, a lakosságszürésre. Ehhez szorosabbá kell fűzni a kapcsolatokat a területi korház és az alapellátás között. Az már térmészétesnek látszik, hogy ahol az alapellátás szükséges tárgyi és anyagi feltételei meg vannak ott a szakmai iranyitás is tökéletesebb. Mostanában sok szó esik a közigazgatás átszervezéséről. Ezzel kapcsolatban felmerül olyan elképzelés is, hogy a körzeti orvosok a községekhez tartozzanak. Ennél jobb megoldásnak látszik a korház, rendelőintézet- körzeti egység megerősítése. Nagyon sokat lehetne még beszélni egészségügyünk fejlesztésének különböző területéről, ez azonban nem férne bele egy rövid hozzászólás kereteiben. De azt hiszen nem is annyira beszélni kell ezekről a kérdésekről, hanem inkább többet tenni. Mindenki a maga munkaterületén meg is találja arra a lehetőséget, mégis némelykor az embereknek olyan érzése támad, mintha akadályokba ütközne. Természetes, hogy a felsőbb irányitó szerveknek a feladata eldönteni, hogy a javaslatok közül mi valósitható meg.