MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1962
2. ő. e. 1962. október 27. (2-145. o.) - 2. A revíziós bizottság beszámolója a végzett munkáról. Beszámoló: 69-77
# Sovács László elvtárs, a marcali Vörös Csillag tsz.párttitkárt A mi tsz-ünk alapszervezetének is ugyanazok a feladatai vannak, mint bármelyik pártalapszervezetnek, a gazdasági szervező és politikai nevelő munka irányításában. Ennek a munkának a megvalósítása érdekében ezévben meghatároztuk azokat a döntő feladatokat, melyekkel ki tudjuk húzni a szövetkezetet abból a kátyúból, amiben volt. Elsősorban megvalósítottuk a családi tervek végrehajtását ? a premizálási tervek jó kidolgozását, s a különböző bérezési formák megvalósítását. Azonkívül a járási pártbizottság határozata értelmében mi is kimondottuk, hogy ez az év a kukorica termelés éve legyen, feladataink között szerepeltek az őszi vetések sikeres megoldása, valamint a beruházások helyes megvalósítása is. Ahhoz, hogy ezeket a feladatokat meg tudjuk oldani, először is a vezetőség megismerkedett a tagsággal. Külön-külön minden családdal beszéltünk, s a felmerült problémák orvoslása alapján próbáltuk a tagokat mozgósitani. Elsősorban a tagok önkéntes vállalására ópitettünk, s igy elértük, hogy a 28o hold kukorica helyett 4-54- holdat a tagok rendben megkapáltak. A premizálás és a bérezési formák megválasztásában az elhangzott megyei beszámoló igazolt bennünket. A teljesítménybéreket a fix bérekkel kevertük, és elértük, hogy az állattenyésztésben ahol 2 literes fejési átlag volt ? jelenleg 9 literes istálló átlagnál tartunk. Hasonló eredményeket értünk el a sertéstenyésztésnél is, ahol a súlygyarapodást premizáljuk. Szövetkezetünk részére a kukoricatermelés azért is fontos, mert az idén több mint 6o ezer baromfit adunk el, ezenkivül nagyszámú sertés és szarvasmarha hizlalást is folytatunk. A tavalyi évről 17 vagon abraktakarmány tartozásunk volt, amit az idén vissza akarunk fizetni. valamint arra törekszünk , saját erőből biztosítsuk az állatállomány részére szükséges takarmány mennyiséget. Szövetkezetünk jó eredményeket ért el az őszi vetési munkák területén is, mindössze loo hold magyar búza vetése van vissza, de csak azon a területen, ami a napokban kerül letakaritásra. Beruházások területén a gépesitésre fektettük a fő sulyt f ami a kivánt eredményeket meg is hozta. Nekünk a gépállomás az idén csak kombajnozást és silózást végzett, a többi gépi munkákat saját erőből oldottuk meg. A beruházások terén azonban további problémáink vannak. Felvetettem a járási pártértekezleten is ? hogy hozzunk létre egy csirke kombinátot, vagy közös gépműhelyt, vagy pedig kertészetet. Sajnos erre a felhívásra nem reagáltak a szomszédos termelőszövetkezetek, pedig csak ez a módja, hogy közös társulásokat alakithassunk ki. A bérezési és premizálási formákat véleményünk szerint is tovább kell javitani, és a tagok errevonatkozóan tesznek is helyes javaslatokat, pl. a tehenészetben eddig 12oo Ft. alapfizetést és minden kifejt liter tej után lo fillért fizettünk a tagoknak. Most azt kérik, hogy egy tehén után legyen j?o.- Ft. ás 1 liter tej kifejese 25-3o fillérrel legyen dijazva. Nyilván ezek után többet törődnének a tehenek etetésével és gondozásával.