MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1962
2. ő. e. 1962. október 27. (2-145. o.) - 2. A revíziós bizottság beszámolója a végzett munkáról. Beszámoló: 69-77
- 22 - S^ J<o Ezt mutatja az is, hogy a szövetkezeti gazdaságok árutermelése évről-évre meghaladja a megyében a 13 %-ot, sőt egyes áruféleségeknél, mint pl. a hizott sertéseknél 5o %-ot ? szarvasmarha tenyésztésnél a 2o %-ot, mig baromfi tenyésztésnél a loo %-es növekedést is. Mindezeket az eredményeket azért tudtuk elérni, mert arányosan növekedett az árutermeléssel az állatállomány számszerű alakulása is. Nagy szerepe van a tanácstagoknak abban is, hogy az átszervezés után a testületi munkát az egyéni példamutatáson keresztül a parasztságnak a szövetkezetben végzendő munkájára tudták összpontosítani. A nevelő munka eredményeképpen elmondhatjuk, hogy a tsz-ekbe lépett munkaképes tagoknak 97 %-a résztvesz a közös munkában. Á pártszervezetek segitsége mellett az egyes ösztönző módszerek alkalmazása eredményezte, hogy ebben az évben szövetkezeteink az időszerű mezőgazdasági munkákat általában kellő időben elvégezték. Beszámolási időszak alatt nagy gondot foni-fcottunk a helyiipari vállalatok fejlesztésére is. Ebben a munkában elsősorban az vezetett bennünket, hogy a megyében jelentkező munkavállalók foglalkoztatását részben biztositani tudjuk. A fejlesztés során elértük, hogy a tanácsi ipar termelési értéke a 3 év alatt 63 millió ft-ról ezévben mintegy 54-5 millió ft. lesz. A többlet termelést részben a termelékenység növelésével értük el. Sajnos azonban ezév háromnegyedében a kétharmados termelékenység növekedést nem fogjuk elérni, aminek fő oka az f hogy a Megyei Tanács szakosztályai és a vállalatok vezetői kevés gondot forditottak az önköltség csökkentésére és a munka jobb megszervezésére. Az ipari termelés mellett az elmúlt 3 év alatt nőtt a kommunális és szolgáltató vállalatok volumene is. A szolgáltató vállalatoknál ez a növekedés 8 ? 5 millió ft.-ot tesz ki. A tanács irányitása alatt álló vállalatoknál a munkások és alkalmazottak létszáma a beszámolási időszakban 1249 fővel emelkedett, és jelenleg a foglalkoztatottak száma eléri a tanácsi vállalatoknál a 615o főt. A mezőgazdaság, az ipar és a különböző ágazatok arányos fejlesztése érdekeben nagy gondot fordítottunk a beruházások gazdaságos megvalósítására. Ebben nagy segitséget kaptunk a lakosság részéről történő községfejlesztósi beruházásokból, aminek évről-évre meghatározott összegén tul a lakosság több helyütt ajánlott fel társadalmi munkát ós egyéb anyagi eszközöket. 1959-től 56 községet villamosítottunk, 46 millió ft-os költséggel, és a falu villamosítást ezzel két évvel a határidő előtt befejeztük. Ezen költségekhez a megye lakossága 26 millió ft-al járult hozzá. Ezenkívül még 15 külterületi lakóhely került villamosításra, és mintegy 14o km. hosszúságú villanyhálózat bővitést is eszközöltünk. Ezen munka végrehajtása során a megyében minden faluba eljutott a villany, s ezzel megteremtettük a falu mindenirányu fejlesztésének alapját. A létesitett utak, kultúrházak, művelődési otthonok és orvosi rendelők létesítésével jelentős mértékben ja&ultak a falusi lakosság életkörülményei.