MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1962
2. ő. e. 1962. október 27. (2-145. o.) - 2. A revíziós bizottság beszámolója a végzett munkáról. Beszámoló: 69-77
r\n\s MM. - 36 Most 24 q. meglesz májusi morzsoltban, 4o4 hold átlagában. De inkább több lesz mint kevesebb. Igaz, hogy tettünk ennek érdekében egy-két lépést pl. az őszi mélyszántást rendesen elvégeztük és trágyáztunk alá. Megértettük, hogy kenyérgabona után elsőnek a kukorica^ kell kezelni, mert hizlalást enélkül a termelőszövetkezet nem tud folytatni. elmondtam, hogy termelőszövetkezetünk gyenge. Nincs hiba a munkával jól megy ? jó nálunk a munkafegyelem. SLátják az emberek az eredményeket, látják, hogy van értelme munkájuknak. Tavaly sertésből 4j5o q-át adtunk el, az idén lloo q-át fogunk eladni. Ezt senki nem akarta elhinni. A termelés további fokozásának lehetőségeit a beszámoló elemezte. Azonban az az érzésem, hogy a tájtermelés kialakítása ennek végrehajtása nehezen megy, akadozik azért, mert nagy mértékben a tsz-ekre van bizva, hogy mit termeljenek,' másodsorban megvannak adva a& állami tervek, amelyektől eltérni nem igen lehet. így egyes üzemek azt termelnek elsősorban amire a termelőszövetkezet adottsága meg van. Jelenleg mi 14 féle növényt adunk el. Ez ném jo. Látjuk, érezzük, de nem tudjuk^ hogy mit csinálunk. 25 fajta növényt termelünk ezek védelméről, vetéséről, műtrágyázásáról, ápolásáról különböző időkben kell gondoskodni és mindez szakértőket kivan, ebből jedig hiány van és ezért nem mindig megfelelő szakszerű a termelésük. A Szovjetunióban tapasztaltuk, hogy egy kolhoz hatféle növényt termelt. Nyilvánvaló, nekünk is kellene tenni valamit, de sokkal gyorsabban mint ebben korábban döntöttünk mert ez akadályozza azt a megfelelő eredményt, amit mi jogosan ©ivarunk. Elmondhatom a pártértekezletnek, hogy igen kevés évben sikerült, hogy növénytermelésünk bevételt hozott volna. Ez évben túlteljesítettük. Nem megy minden jól, hisz hosszú idő kell ahhoz, hogy egy gyeh-ge termelőszövetkezet felerősödjön. A rozs és bibormag termelésben nem tudtunk eredményt elérni. Itt hiba még a legelők és a rétek leromlása, amiből következik,a takarmány termelés sem kielégitő nálunk. A termelésnek nagy mértékben emelője a gépesités. A marcali " Vörös Csillag " tsz párttitkára elmondta hozzászólásában, de a határozatban nem látom az irányt tisztán, hogy ez tervszerű lenne. A gépek beszerzése nincs elég komolyan a határozati javaslatban bevéve. Ugyanis nemcsak Marcaliban lehet többet termelni jó gépekkel, hanem másutt is, mert más az, ha ÍJ gép szánt és jó munkát végez, mint ahol négy gép szánt és az is rosszul. x em becsülöm le a gépállomások szerepét, de valahogy most ugy néz ki, ha nekem van földem a szomszédnak lova, akkor ő adja kölcsön. Ez nem megy mindig jól. Feltétlen fontosnak tartanám, ha a megyei pártértekezlet, ezt a kérdést ugy vetné fel, hogy a gépesítést igenis a legteljesebb erővel a tsz-ekben tovább kell fokozni. Feltétlen fontosnak tartanám az irányitó és beszerző szervek munkáját, a gépek tekintetében. Azt tapasztaljuk ugyanis sok esetben, hogy ez.tervszerűtlen. Alkatrészt sem kapni mindenfajta géphez.