MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1959
1. ő. e. 1959. október 27-28. (2-162. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a végzett munkáról és a további feladatokról. Szóbeli beszámoló: 4-72
Ehhez a kérdéshez tartozik még a munkaidő kihasználása. Innek feltételei és adottságai nincsenek kellően megteremtve az ipari vállalatainknál* Hossz a szervezettség, szalagrendszert csak pá üzemben valósítanak meg, a többi helyen egyéni termelés folyik. A munkaidő egy részét a várakozással töltik el a dolgozók. A *$o percből, vagyis a 8 órai munkaidőből megyénkben körülbelül 5 és fél óra az, amit a munkások produktív termeléssel töltenek el. A munkaidő többi részét várakozással, szerszámok,.anyagok előkészítésével és k±s~ részét lógassál töltik el. Ezek miatt nem tudtunk lényegében előrejutni a termelékenység növelésében és az önköltség csökkentésében. A kommunista gazdasági vezetőknek, pártszervezeteknek egyik legfontosabb feladata elősegíteni, hogy az emlitetteket illetően javulás álljon be. Ezen gondolatk rífei belül kell kiemelni azt a részt is, hogy a helyiipar területén ki kell lépni a manufakturális helyzetből ós a beruházási összegek koncentrálásával fejleszteni kell az üzemeket. Hagyon fontos feladat Somogy megyében az anyaggal való takarékosság fokozása, a pazarlás megszüntetése. Ennek érdekében jobb anyagnoimákát kell megállapítani és egyéb eszközökkel kell a célt elérni. Meg kell emliteni az építőipart, mint olyan, amely ez évben az eredeti tervének dupláját végzi el és külön meg kell dicsérni azért, hogy terven felül vállalta az istállók építését. ügy gondoljuk nemcsak vállalta, hanem december 31»-re át is adja azokat. Ugyanakko nagyobb gondol; fordítsanak a minőségi munkára és az anyagtakarékosságra.